Manapság nem akárkiről és nem akármiért írnak efféléket. Tárnok írásait viszont tényleg elég elővenni és elolvasni, hogy az ember pontosan úgy járjon, miként Bálint György, miután becsukta egy addig ismeretlen, távoli nép, a japánok költőinek antológiáját: fel-alá járkál sokáig, és hirtelen nem is tudja, mi az oka erős felindulásának. Alexa Károly azt állapítja meg róla, hogy „könyörtelen figyelem és világértés” jellemzi írói világát. „Elmond olvasóinak egy köznapi történetet. Elmondja azt, hogy mi történt velünk a XX. század második felében, mi esett meg velünk, magyar alattvalókkal, magyar mellékszereplőkkel, magyar vesztesekkel e szomorkás kis országban.” A magyar univerzum megalázottjaira és megszomorítottjaira figyelt leginkább: olyan alakokra, akik így vagy úgy, ahogyan Alexa írja, „menthetetlenek, csak ábrázolhatók. Ábrázolandók. És ettől válnak felejthetetlenné.” Ám távolról sem csupa kisember, a társadalom jelentéktelennek tartott figurái tobzódnak a maguk szívszorító nyomorúságának színes panoptikumában a Tárnok-epika oldalain. A szívszorító, könnyes részvét és a könyörtelen figyelem irgalmatlanul kemény szorításában a magyar világ exponált, „kiemelt” figuráinak sorsa is ott örvénylik, sötéten és baljóslatúan, egyetlen, mindenek fölötti oltáriszentség – a humanizmus – szelíden csillogó magaslata alá helyezve. A Szemközt a lelátó című írás vagy a Kereszt a falon a magyar megalázottak és megszomorítottak csarnokából való új ábrázolatokat szaporítja: az első hőse a kültelki származású, híressé lett, nagy tehetségű futballista, akinek felemelkedéséből és aláhullásából, látványos, minden ízében „mélymagyar” karrierjéből és szintén tipikusan „kárpátiai” rondabugyrokat idéző elzülléséből bomlik ki elénk a honi sorsváltozatok egyik darabja. A másodiké az önerejéből felkapaszkodott, 17 éves korától prostituáltként élő és a tiszta emberi világot istenítéletes sorstragédiák kíséretében megízlelő nő, akinek tündöklése és bukása igenis összevethető a focistáéval. Ne feledjük: a XX. század második felének Magyarországán a focista és a prostituált egyaránt a népszórakoztatás sajátos eszköze és különleges reprezentánsa, az egyik hivatalosan támogatott-futtatott, a másik megtűrt-elfogadott (és kissé másként, de tudjuk, szintén futtatott). Ami viszont megdöbbentően közös bennük, az Tárnok Zoltántól tudható meg. Ez a magával ragadó szellemi teljesítmény titka: olyan társadalmi-történelmi összefüggésrendszerbe helyezni látszólag egymástól független emberi sorsokat, szomorúan hétköznapi és lehangolóan egyedi történéseket, amelyek általános érvényű kortörténeti freskót készítenek számunkra. Focista és prostituált így és ezáltal válik egy és ugyanazon érzékletes mindenség részévé, egy vérbeli írói világábrázolás és -alkotás, egy ízes, eredeti és lenyűgöző univerzum pillérévé – miközben a szerző talentuma csöndesen besettenkedik a magyar prózairodalom nyugodt fenséggel pompázó oszlopcsarnokába.
