Február 27-én búcsúztatják Tornai Józsefet, a nemzet művészét

Forrás: MTI2020. 02. 12. 21:04
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyászmise keretében vesznek búcsút Tornai József Kossuth-díjas költőtől, írótól, a nemzet művészétől, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagjától február 27-én 15 órától a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban – közölte az MMA szerdán az MTI-vel.

A január 31-én, életének 93. évében elhunyt Tornai Józsefet az MMA, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Írószövetség saját halottjának tekinti. Temetése későbbi időpontban, szűk családi körben lesz.

Az MMA korábbi méltatása szerint Tornai József a magyar kultúra „bartóki vonulatának” jeles képviselője volt, akinek életét, gondolkodását és művészetét minden korban az igazság, az emberi autonómia, a nemzeti és egyetemes kultúra iránti elkötelezettség vezérelte. Életművét az egyén, a nemzet és az emberiség sorskérdéseit a kozmikus egészben vizsgáló, igazságkereső ön- és világismerettel, mély filozófiai tartományok érintésével megfogalmazó költői és esszéírói alkotások jellemzik.

Tornai Józsefet 2012-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. 2013-ban kapta meg a Kossuth-díjat, 2014-ben elnyerte a legmagasabb Magyarországon adható művészeti elismerést, a Nemzet Művésze címet. 2015-ben az egyetemes és egyéni létértelmezés terén kifejtett humanista meggyőződésű költői és esszéírói munkásságáért, valamint a magyar és világirodalomi hagyományok egyesítésében kifejtett öt évtizedes pályafutása elismeréseként kapta meg a Magyar Művészeti Akadémia Nagydíját.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.