Fishez, a kolozsvári Váróterem Projekt vendégelőadása a Trip Hajón

A kolozsvári Váróterem Projekt Zéró című előadása 2019-ben nagy sikerrel szerepelt az ugyancsak a Keresztutak programsorozatban a Trip Hajón, az újabb meghívás, a 2020-ban 10. születésnapját ünnepelő társulatnak szól, és ennek megünnepléséhez a Maladype is csatlakozni kívánt a Fishez című előadás budapesti bemutatásával.

Magyar Nemzet
2021. 06. 13. 15:30
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fishez ma este nyolc órakor kezdődik a Trip Hajón.

Állítólag a halaknak három másodperc a memóriájuk. Vagyis három másodpercenként rá tudnak csodálkozni az életre. Ez alatt meglepheti őket akár egy visszhang is. Ezzel szemben, az emberek képesek akár több millió emléket is tárolni. Az előadás fiatal rendezője Sipos Krisztina számos szerepkörben feltűnt már a társulat előadásaiban. A közösségi alkotással létrehozott produkció a Váróterem Projekt alkotóitól megszokott kreativitással a kísérletezésre és együttes játékra épül.

„Nem klasszikus tragédia, annyi biztos, nem jól megcsinált komédia, még csak nem is abszurd egzisztencialista allegória ez a játékosan nyomasztó látomás, amelyet a Sipos Krisztina koordinálta alkotócsapat elénk, azaz közénk, körénk idéz.” (Jankó Szép Yvette: Halasz? Nem halak! Játéktér, 2019. 03. 16.)

Orbán Eszter
Fotó: Bethlendi Tamás

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.