– Nem volt egyszerű az indulás, mivel fogalmam sem volt róla, hogyan működik egy galéria – vallotta be Szalóky Károly, aki abban az időszakban vágott bele álma megvalósításába, amikor sorra nyíltak a kisebb-nagyobb galériák, amelyek neveit nem sorolta, mert – mint mondta – azóta megszűntek.
– A Várfok Galéria a Várfok utcában született, akárcsak jómagam – árulta el, s azt is: az első kiállító Bodóczky István Munkácsy-díjas képzőművész volt.
– Olyan utcát képzeltem el, ahol jól érzem magam. Mivel ezt senki más nem csinálta meg helyettem, hát belevágtam én.
Hogy milyen az az utca? A Vár felé sétálva megszemlélhetjük a fák törzsét körülölelő plakátokon jeles képzőművészeink munkáit. A túlsó oldalon, egészen közel a Széll Kálmán térhez található az úgynevezett Project Room, amelyben pályakezdő alkotók jutnak kiállítási lehetőséghez.
Hangot adtam kétségemnek, miszerint a Várfok utcát nem igazán használják promenádként, inkább busszal kapaszkodnak fel az emberek a budai Várba.
– Kivéve, akik sétálnak. A Vár mindenki számára közkincs, amit szeretne megnézni. Olyan, akár egy torta, de a tortában az egész szeleteket kell élvezni, nem csak a díszeket, a Várfok utca pedig maga is egy szelet – győzött meg igazáról a galériatulajdonos, akivel rákanyarodtunk a kezdetekre.
Szalóky Károly – miként anno nevezték – népművelőként számos művelődési házat igazgatott, olyanokat, mint a Lágymányosi Közösségi Ház (a mai MU Színház), vagy a Kamaraerdei Ifjúsági Park. Mivel úgy tapasztalta, hogy a vizuális kultúra terén jelentős az elmaradás, hát változtatni kívánt a helyzeten.
– Minden intézményben kialakítottam egy galériát, ahol kortárs képzőművészeket mutattam be – idézte a kezdeteket, megjegyezve: annyi üröm akadt az örömben, hogy noha ő vezette az intézményeket, a nyolcvanas években nem feltétlenül ő döntött arról, kiket állítson ki. Az egyetlen ilyen, fentről jött döntés nyomán fogalmazódott meg benne a saját, független galériája terve.
– Merész terv ez, mert hát a nyolcvanas években álmunkban sem gondoltuk, hogy megváltozik a fennálló rendszer – vetettem közbe.
– De éreztük, amint meggyengült. 1987-ben írtam az I. kerületi tanács művelődési osztályának az első levelemet, amelyben X. Y. elvtársat arra kértem, engedje, hogy kiállítóteret alakíthassak ki a Várfok utcában.
Szalóky Károly: Két évig készültünk, hogy méltó módon ünnepeljünk
Fotó: Mirkó István
Közel három esztendő múltán végül szülőháza trafóházából és egy parányi átalakított pincerészéből nyitott az első galéria.
– Azok a művészbarátaim szerettek volna nálam kiállítani, akikkel tisztességes módon, a kocsmaasztal mellett rendszeresen megváltottuk a világot – mondta el Szalóky Károly.
Ám e víg cimborák hiába reménykedtek abban, hogy a Várfok Műhelygalériában – mint akkor hívták – kiállításuk lesz, lévén Károly másként döntött.
– Nem akartam a kocsmaasztalt betolni a galéria falai közé.
Évekig tartó sértődéseket okozott a döntése.
A hőskorban főállása mellett minden szabadidejében járta a tárlatokat, s kereste a neki tetsző alkotásokat, alkotókat.
– Azért annyira nem volt nehéz dolgom, mert a kilencvenes évek elején még eseményszámba ment egy magángaléria kiállítása, ezért a megnyitókon megjelent a képzőművész-társadalom színe-java.
A galerista elárulta, hogy komoly visszajelzést a szakmai vélemények és persze az eladások jelentenek, illetve az, hogy a művészt tovább tudja-e vinni, a karrierjét támogatva. Több alkotó munkáit számos ízben vitte ki nemzetközi művészeti vásárokra.
– Az első eladás alkalmával meglepődtem, mivel fogalmam sem volt róla, hogyan működik a dolog.
Egy barátja jóvoltából részt vehetett egy eladási stratégiákat oktató tréningen.
– A tréninget követően meghívtam az előadót, aki eljött a galériába, s mert úgy találta, hogy érdekesen beszéltem, hát vett egy Bodóczky István-festményt – idézte fel Szalóky Károly.
Ezt követően „röpke” 17 esztendőnek kellett eltelnie, amikor a Kamaraerdei Ifjúsági Parkot hátrahagyva főállású galériatulajdonos lett.
A 30. évfordulóba csúnyán belerondított a koronavírus-járvány.
– Én igazán nem rajongok az ünneplésekért, azonban a harminc esztendő, az mégiscsak jelentős szám, másfél-két éve készültünk, hogy méltó módon ünnepeljünk, erre Szirtes János kiállításának kellős közepén be kellett zárnunk – panaszolta a galerista, hozzáfűzve: a veszélyhelyzet alatt a Papageno online magazinnal együttműködve a virtuális térben Rendkívüli művek, rendkívüli időkben sorozatukkal folytatták a működésüket, amelyből most kiállítást rendeztek.
Végezetül álljon itt egy teljesség igénye nélküli válogatás arról, kik kötődnek a Várfok Galériához. A legfiatalabbakat Gaál Kata, Kazi Roland, Nemes Anna és Orr Máté képviseli, míg Győrffy László, Szirtes János, Ujházi Péter és Várady Róbert a közép- és idősebb generáció tagjai, és a ma is kiváló egészségnek örvendő, világszerte ismert művész, Picasso egykori élettársa, az idén 99 éves Françoise Gilot is erősíti a csapatot. El Kazovszkij, Rozsda Endre és Mulasics László sajnos már nincs közöttünk, de életművüket ápolja, és munkásságukat rendszeres kiállításokkal képviseli a harmincéves Várfok Galéria.
