Hatvan éve alakult a Metro együttes elődje

Hatvan évvel ezelőtt, 1960-ban jött létre a Zenith együttes, amely klubjáról és az azt fenntartó vállalatról rövidesen felvette a jól csengő Metro nevet. A Sztevanovity testvérek, Zorán és Dusán által életre hívott zenekar számos slágert tudhat magáénak, a köztudatban többek között a Kócos ördögök, a Mi fáj, az Édes évek, a Mária volt, a Fehér sziklák és a Citromízű banán szerzőiként és előadóiként tartják őket számon.

2020. 08. 30. 7:30
Sztevanovity Zorn; Frenreisz Kroly; Schck Ott; Sztevanovity Dusn; Brunner Gyz
Budapest, 1970. november 2. A Metro együttes tagjai (b-j): Sztevanovity Zorán /ének, szólógitár/, Brunner Gyõzõ /dob, ütõhangszerek/, Frenreisz Károly /basszusgitár, szaxofon és ének/, Sztevanovity Dusán /ritmusgitár/ és Fogarasi János /billentyûs hangszerek/. MTI Fotó: Bara István Fotó: MTI Fotó: Bara István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Dohány utcában, ahol a Metro együttes legendássá vált klubja volt, nem csak citromízű banánt lehetett kapni, hanem sok olyan szerzeményüket is lehetett hallgatni, amelyek több évvel megelőzték a hazai trendeket, és példát mutattak a többi csapatnak.

Mégsem elég simulékony zene?

Az Illés–Metro–Omega „szentháromságban” talán a legsimulékonyabb stílust játszó Metrónak volt a legkevesebb balhéja, noha a kezdet kezdetén pályatársaihoz hasonlóan időnként megjárta a hadak útját. A Luxembourg és a Szabad Európa Rádiók pártállamilag jelentősen zavart adásainak megnehezített hallgatása eredményeként jó néhány nyugati slágert sikerült lekoppintaniuk a Shadows, Roy Orbison, a Ventures és Duane Eddy repertoárjából, ami iskolának sem volt utolsó, a hazai rajongók pedig megőrültek ezekre a számokra. Nem csoda, hiszen ezeket addig csak becsempészett lemezeken vagy kétes minőségű hangszalagokon hallhatták, a Metro megjelenésével azonban immáron Zoránék előadásában jó hangulatú bulikon is. Közben a hatvanas évek elején a bitófák árnyékában az Országos Szórakoztatózenei Központ (OSZK) első hallásra némiképp veszélytelenebb feladatot kapott a pártközponttól: a mintegy tíz-tizenegyezer nem vagy alig foglalkoztatott könnyűzenész működési engedélyét kellett felülvizsgálnia, alkalmasint ezeket be kellett vonnia, illetve a vizsgaengedélyek kiadását kellett megszigorítania. Ennek jegyében a dokumentumok szerint Zoránnak sem adtak működési engedélyt gitárra első nekifutásra, bár a Metro Klub népszerűsége valószínűleg közrejátszhatott abban, hogy rövidesen mégis megkapta.

Ez azonban nem tévesztette meg Kurcz Györgyöt, aki akkoriban Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottságának művelődésügyi főosztályvezető-helyetteseként kijelentette, hogy noha a fiatalok rendkívüli módon érdeklődnek a tánczene iránt, a zenekarok színvonala nem mindig kielégítő. Kritikusan azt is megjegyezte, hogy azért hallgatnak olyan sokan külföldi adókat a fiatalok közül, mert a hazai kínálat nem elégíti ki őket. A népszerű beatmozgalom hazai képviselőiről, köztük a Metro együttesről is amatőr tánczenekarként szólt, mint akik zeneileg teljesen képzetlenek, mert a klasszikus tánczenei műfajokat nem játsszák, csak rock and rollt. Éppen ezért úgy határoztak, hogy 1964 őszétől az OSZK vezetésével továbbképzik őket, ám ennek a legemblematikusabb beatzenekarok közé tartozó Metro is ellenállt, amit betudhatunk a Kádár-rendszer döntéshozói mechanizmusa következetlenségének vagy a beatzenekarok közmondásos lavírozási képességének is.

A média útvesztőiben

A Metrót a megalakulása utáni néhány évben a médiában is érték meglepetések. A magyar rocktörténet első televíziós előadása is a nevükhöz fűződik, bár kétes kimenetellel. Egy szilveszteri televíziós műsorban szerepeltek, amikor fellépésük közben egy nyugati (egyes visszaemlékezések szerint francia) házaspár spontán módon elkezdett tvisztelni, mire a rendező kétségbeesésében lekeverte az élő adást, így mindössze egypercesre sikeredett a bemutatkozásuk. A Magyar Televízió azonban a Kádár-rendszer számára kínos incidensként megélt eset után sem engedte el teljesen a Metro együttes kezét, lehetőséget adott nekik a javításra azzal, hogy adásukban levágathatták a hajukat, ezzel is példát mutatva a fiataloknak.

A Metró együttes (Bokány Ferenc, Sztevanovity Dusán, Brunner Győző, Sztevanovity Zorán) és Koncz Zsuzsa énekesnő 1965-ben
Fotó: Fortepan

Hiába azonban a fizimiska rendbetétele, ez sem akadályozhatta meg őket egy újabb kínos szerepléstől, amiről persze megint nem tehetettek. A KISZ vezetése által támogatott Ki mit tud? televíziós vetélkedőben rögtön az első évben, 1962-ben szerepeltek, de szinte fájó volt a tévések tájékozatlansága. Történt ugyanis, hogy a Metro együttes szó szerint leégett, mert kigyulladt az erősítőjük, a televízió munkatársai ugyanis nem voltak tisztában még azzal sem, hogy nem 380, hanem 220 voltot kell az erősítőkre kapcsolni.

Nagyobb szerencséjük volt az akkor még gyerekcipőben járó televíziózással szemben a média más területén, így a Magyar Hanglemezgyártó Vállalattal. Fennállásuk alatt tizenhat kislemezen és egy középlemezen szerepeltek 1967 és 1971 között, amelyeken már megcsillogtathatták hangszeres tudásukat, zenei invenciójukat és hangszerelési képességeiket. A progresszivitásért nem kellett a szomszédba menniük, s ennek a közös munkának az eredményei lettek egyebek mellett az olyan dalok, mint a Dohányfüstös terem vagy a Pár csepp méz, és még az első hallásra csöpögősebb dalok közül is jó néhányba szorult kellő adag fantázia. Ugyan mindössze két nagylemezre futotta aktív éveik során, de ezek közül a második rocktörténelmi jelentőségű, ugyanis 1970-ben az egyik klasszikus felállásukkal – Sztevanovity Zorán: ének, gitár; Sztevanovity Dusán: ritmusgitár; Fogarasi János: billentyűs hangszerek; Frenreisz Károly: basszusgitár, szaxofon, ének; Brunner Győző: dob – elkészíthették az első magyar koncertlemezt Egy este a Metro Klubban címmel. Fogarasi János a filmgyári kapcsolatai révén – hiszen ott is dolgozott, mindamellett, hogy a belügy is foglalkoztatta – szerzett egy Uher magnót, amit rátettek a koncert előtt az orgonára és felvették a zenei anyagot, amelynek egyik darabja sem szerepelt korábban lemezen. Annak ellenére, hogy mostoha körülmények között játszottak, hiszen még keverőpultjuk sem volt, nem vallottak szégyent, és még ma is megállja a helyét a hanganyag. Azt pedig kifejezetten jó hallani, hogy a közönség mekkora ovációval reagál az egyes számokra.

Nagy népszerűsége okán a Metro legénysége a hazai filmiparban is kipróbálhatta magát, a Kádár-rendszer első felének mindhárom könnyűzenei kultfilmjében szerepet kaptak. A Banovich Tamás rendezte Ezek a fiatalok című filmben két dalt is játszottak, a Gyémánt és arany saját előadásban, a Mostanában bármit teszünk pedig Zalatnay Sarolta tolmácsolásában került a vászonra. Ez utóbbi sokkal bátrabb hangvételű, Zoránék kísérik és vokáloznak is benne, és szépen rávilágítanak a generációs különbségekből fakadó feszültségekre. Kovács András Extázis 7-től 10-ig című filmjében már jóval realistább képet kapunk az akkori fiatalok szórakozási szokásairól, nem véletlenül jelennek meg benne az underground jeles képviselői, a Metro pedig – ahogy az egyik rajongó mondja a filmben – az egyetlen nyakkendős együttesként szerepelt benne, igaz, az 1969-es albumukon szerepelő A pénz interpretációja azért nem feltétlenül van összhangban a megszólaló által róluk kialakított úrifiús képpel, hiszen a legpiszkosabb rock and rollba csap aztán át a muzsika.

Mészáros Márta Szép lányok, ne sírjatok című filmjében is nagy sikerrel szerepeltek, stílszerűen egy Budai Ifiparkban játszódó koncertrészlettel, amelyben hangszeres tudásukat is megcsillantották a Hol az a hely? című számban, illetve a Könnyűvérű lányok opuszában, sőt még egy rocktörténeti kuriózum is belefért a filmbe, amennyiben egy Radnóti Miklós verset is megzenésítettek (Lapszéli jegyzet Habakuk prófétához). Akkor még a Metro zenészei minden bizonnyal nem is sejtették, hogy legnagyobb sikereik közepette is jelentettek róluk az állambiztonsági hálózat tagjai. Köztük a „Papp Ferenc” fedőnevet viselő hálózati személy már 1965. április 20-án arról számolt be operatív tisztjének, hogy egy lemezgyűjtő társaság tagjai a Metro zenekarnak adtak nyugati hangfelvételeket. Micsoda bűn.

Metro Klub a csárdáskirálynők hazájában

Zoránéknak persze a felszínen is óhatatlanul figyelembe kellett venniük a realitásokat: a Metro Klub vezetősége 1960-ban a fővárosi tanács népművelési osztályának írott levelében arról tájékoztatta az illetékeseket, hogy számukra csakis az MSZMP kulturális irányelvei a mérvadók, ezért a programjaikat alakító kulturális bizottságukban kizárólag mozgalmi múltú elvtársak kapnak helyet. Bármilyen képzettek is voltak azonban ideológiailag az apparatcsikok, nem tudták megoldani a klubnak azt a problémáját, hogy állandó jelleggel több százan rekedtek kívül a Metro-koncertekről. Ez konfliktushelyzetet teremtett, jó néhány alkalommal tömegverekedés alakult ki, ám a rendőrség mindig közbelépett, a rendbontók hangadóit pedig beszállították a legközelebbi őrsre. Mindezek a tumultuózus jelenetek azért alakulhattak ki, mert Zorán elmondása szerint ezerkétszáz klubtagságit adtak ki, miközben a Metro Klubba legfeljebb ötszázan tudtak bezsúfolódni. Itt ők voltak a házigazdák, szombatonként és vasárnaponként egy kicsit még a vendéglátós műfaj szokásrendjéhez igazodva szünetekkel tarkított fellépéseik voltak, négyszer negyvenöt percet zenéltek. A KISZ KB kulturális osztálya ismerve ezeket a körülményeket egy 1969-es összefoglaló munkájában megfogalmazta kritikáját az Illés, a Metro és az Omega klubjaival szemben, amelyek szerintük nem feleltek meg az ifjúsági klub szocialista elvárásainak. Úgy látták jónak, hogy éppen ezért klubvezető táborokat szerveznek, ahol jól felvilágosítják majd az illetékeseket, hogy mihez tartsák magukat. Ezek a próbálkozások is kudarcba fulladtak, a slendrián diktatúra magára hagyta ezeket a kurzusokat, amelyek így jórészt tivornyákba fulladtak. A magyar rockzene pedig enélkül is szárba szökkent, még akkor is, ha Magyarországot a Metro egyik oszlopos tagja, Frenreisz Károly egyik nyilatkozatában mindig is operettországnak és a csárdáskirálynők hazájának tartotta. Ahogy mondta, a metrós korszakában ezért is születhetett néhány olyan dal, mint a Citromízű banán vagy az Ülök egy rózsaszínű kádban. De akárhogy is nézzük, a Metro együttesnek ezek a scherzói is hozzátartoznak ma már a magyar rocktörténelemhez.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.