Igazi párbeszédet létrehozni

A hetedik Madách Nemzetközi Színházi Találkozó előtt áll a Nemzeti Színház, amelyet a korábbi években megszokott, gondolati, filozófiai nyitottsággal készítettek elő. Tizenöt országból érkezik előadás a háromhetes kulturális találkozóra. Az esemény tegnapi sajtótájékoztatóján Vidnyánszky ­Attila direktort is meglepte a Színházi Olimpia alapítója, Theodórosz Terzopulosz bejelentése, miszerint 2023-ban a Nemzeti Színház rendezheti meg a Színházi Olimpiát.

Szilléry Éva
2020. 01. 21. 7:42
null
A beharangozó sajtóeseményen fellépett Udvaros Dorottya és a Nemzeti Színház színészzenekara Fotó: Eöri Szabó Zsolt
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tizenöt ország tizenkilenc produkciója lesz látható április 8. és május 17. között a VII. Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (Madách International Theatre Meeting – MITEM). A nemzetközi seregszemle immár hagyományosan az ország vezető színházának tavaszi ünnepe, igazi kulturális olvasztótégely.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a mustrát beharangozó sajtótájékoztatón elmondta: külön-külön is meghatározó színvonalú produkciók­ról van szó, de együtt létélmény, létezésünket meghatározó kérdések felvetését magával vonó elmélyülésre invitáló, rendkívüli kulturális feltöltődést adó lehetőség. „A találkozó elérte, hogy a magyar színház a világ színjátszásának élvonalába került, jelentős tényezővé vált” – hangsúlyozta az államtitkár.

A Nemzeti Színház igazgatója kiemelte: a mustra célja, hogy hidakat képezzen kultúrák között. „Gondolati és filo­zófiai szempontból nyitott hely ez a találkozó, ahol olyan alkotók is megnyilvánulhatnak, akik esetleg mást gondolnak a jövőről, mint mi. Megpróbáljuk mások hitét elfogadni és igazi párbeszédet létrehozni” – fogalmazott. Vidnyánszky Attila a programköszöntőjé­ben még csak reményének adott hangot, hogy három év múlva Magyarország rendezheti meg a Színházi Olimpiát, a tegnapi sajtótájékoztatón azonban őt is meglepte Theo­dó­rosz Terzopulosz, a világra­szóló találkozó alapítójának bejelentése, miszerint eldőlt: hazánk adhat helyet a nemzetközi szemlének. Kulcsár Edit, a találkozó főszervezője kifejtette, a MITEM programjaiból is látható, hogy kortárs rendezők szeretnek klasszikusokhoz nyúlni és azokat a jelen hatások mentén újraértelmezni.

Az idei fesztiválon Robert Wilson világhírű amerikai rendező Oidipusz című darabjával vendégszerepel a Change Performing Arts társulatával. Ezt a darabot jellemzően nem turnéztatják, hanem fontos meghívásoknak eleget téve vendégszerepeltetik világszerte.

A beharangozó sajtóeseményen fellépett Udvaros Dorottya és a Nemzeti Színház színészzenekara
Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Visszatérő vendég Michael Thalheimer, a Berliner Ensemble rendezője, aki Euripidész Médeia című darabját hozza el Budapestre; az előadást 2013-ban hazájában a legjobb tíz között díjazták. A görög tragédia másik színrevitelét Szűcs Nellivel a főszerepben a házigazda Nemzeti Színház kínálja ­Eirik Stubø rendezésében.

Igazi utazó színház a Franciaországból érkező produkció, a Bells & Spells, Victoria Thierree Chaplin rendezése.

Az idei válogatásban kevesebb az egzotikus kis népektől érkező előadás, de a cirkusz és a színház elemeit ötvöző AO Show Vietnamból jön a Fővárosi Nagycirkusz színpadára – ez az egyetlen produkció, amelyet nem a Nemzeti játéktereiben mutatnak be. A show azt az átalakulást meséli el, hogy a viet­namiak csendes, természetközeli létből hogy váltottak át a nyüzsgő, nagyvárosi életformára.

Kijevből az ukrán irodalom egyik klasszikusa érkezik: a Limerivna című melodrámában a konfliktus hajtóereje a megalkuvást nem tűrő szerelem.

A drezdai társulat Bűn és bűnhődés-adaptációja Sebastian Hartman rendezésében Dosztojevszkij Raszkolnyikovját a nihilista filozófia történelemre és a jelenünkre gyakorolt hatása mentén szemléli. A vajdasági Magyarkanizsa társulata Pilinszky költészetéből táplálkozva készített előadást Mezei ­Kinga rendezésében a ma emberének szellemi és lelki hontalanságáról.

A nemzetközi mustra hangsúlyozottan a világszínház irányait szemlélteti.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.