Kortársunk, Shakespeare

A TRIP hajó március 12-től karanténszínházi közvetítéseket sugárzott internetes felületein. A veszélyhelyzet enyhülésével az Első Magyar Karanténszínház WebSzínházzá alakul. Az alkotók Covid–19-es járványtapasztalataikat ekképpen summázták: új médium született, a stream művészet. Hogy ez mit takar, s mit várhatunk a névváltoztatás után, arról Magács László, a TRIP igazgatója beszélt.

2020. 05. 29. 6:57
null
A WebSzínházban a kamera képviseli a nézőket Fotó: Kuttner Ádám
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A színház személyes műfaj, nem működik tévéfelvételen keresztül, ahol nincsen közvetlen kapcsolat a néző és a színész között – szögezte le Magács László, aki a karanténszínházzal kapcsolatban úgy fogalmazott: sem filmet, sem színházi előadást nem szándékoztak létrehozni, hanem a pillanatot akarták megragadni az improvizáción alapuló produkciókban, amelyeknél a kamera magát a nézőt képviselte.

– Tulajdonképpen a mi szemünkön keresztül igyekeztünk megmutatni a szituációkat – magyarázta az igazgató, s elárulta: a kísérlet sikerét jelentős számú követőjük bizonyítja, akiknek jó része külföldről nézte a streamelt karanténszínházi előadásokat, 49 országból összesen több százezer látogató.

– Nagy nézettségű a Magyarok szerelmei című sorozatunk. Ebben angolra fordított magyar versekkel ismertetjük meg a külföldieket – mondta Magács László, áttérve új projektjükre. – Kultúraként értelmezhetjük, ha olyan történeteket mesélünk nézőinknek, amelyek átélhetők számukra. Ha ezt tehetségesen csináljuk, akkor nem fontos a médium.

A WebSzínházban a kamera képviseli a nézőket
Fotó: Kuttner Ádám

Átélhető történetekért pedig Shakes­peare-hez fordultak. Az avoni hattyú drámái kiindulásul szolgálnak kortárs szerzőknek, akik egy problémát, jelenetet, szereplőt kiemelve alkotják meg saját műveiket. Ráadásul nem kizárólag írók, hanem egyéb művészeti ágak alkotói is.

– Fontos, hogy eközben bemutassuk a várost, Budapestet, s fontos az is, hogy magyar színészek játsszanak azokban az etűdökben, amelyek angol felirattal, 37 héten keresztül – ennyi darabot írt Shakespeare – kerülnek fel Facebook-oldalunkra minden kedden – magyarázta a TRIP igazgatója, hozzáfűzve: a webepizódok húszperces, különleges munkák, amelyek egyszerre épülnek a filmművészet alkotói­nak tapasztala­taira és a színház eredményeire.

S mert semmi sincs ingyen, a TRIP a Tőkeportál nevű oldalon indította el támogatói célú, közösségi finanszírozású kampányát. A közösségi finanszírozáson alapuló modell a 2008-as válság óta széles körben elterjedt a nemzetközi művészeti platformokon. A kezdeményezők célja, hogy a kampány során legalább tízmillió forint támogatást gyűjtsenek össze, így biztosítva az új műfaj bevezetésének anyagi alapjait.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.