filmkép
Az öt legjobb Gerard Butler-film – Az operaház fantomja + videó
Romantika, dráma és örök dallamok – egy klasszikus újragondolva.
A Szabadtéri játékok a skanzenben elnevezésű előadás-sorozat június 18-án kezdődik az Ivancsics Ilona vezette társulat ősbemutatójával, A koppányi aga testamentuma című daljátékkal, amelyet négy vendégtársulat előadása követ június 28-ig. Az első vendégelőadás június 20-án lesz, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című művéből készült előadását láthatják. Háy János Utánképzés ittas vezetőknek című művét június 23-án tűzik műsorra a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház előadásában. Szigligeti Ede Liliomfi című darabja június 25-én látható a Váci Dunakanyar Színház produkciójaként. Ezerarcú Délvidék címmel június 27-én a Magyar Állami Népi Együttes előadása várja a közönséget. Az előadásokra különböző csoportos, egyéni, családi jegyeket kínálnak, de fesztiválbérletet is vehetnek a vendégek. A kombinált jegy az előadáson kívül vacsorát is tartalmaz. Szálláslehetőséget is biztosítanak a Hotel Skanzenben (a szabad helyek függvényében).
A részletekről itt olvashat bővebben.
Romantika, dráma és örök dallamok – egy klasszikus újragondolva.
Új, a vasúti közlekedés világtörténetét bemutató kiállítás nyílik a Vasúttörténeti Parkban.
Megnyílt Szunyoghy András Anatómia című kiállítása a Műcsarnokban.
A párizsi Sotheby’s bocsátotta árverésre az ikonikus divatrelikviát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.