Orosz művészek az Art Marketen

A világhírű olasz művésszel, Michelangelo Pistolettóval, díszvendégként pedig orosz kortársak részvételével kezdődött tegnap a Millenáris Parkban a 9. Art Market Budapest, amelyre idén öt kontinensről érkeztek műalkotások. A művészeti vásár célja, hogy bevonja a hazai alkotókat a nemzetközi pezsgésbe, közben pedig itthon is felkeltse a gyűjtők érdeklődését a kortárs trendek iránt.

Szilléry Éva
2019. 10. 04. 12:45
null
A vásár egyik célja, hogy felkeltse az érdeklődést a kortárs trendek iránt Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Art Market kilencedik éve törekszik rá, hogy feltörekvő, inspiratív tartalmat mutasson fel a nemzetközi kortárs képzőművészeti szcénából. Az öt kontinens 25 országát reprezentáló kiállítási mezőnyben hazánk valamennyi jelentős kortárs képzőművészeti galériája bemutatkozik. Idén a nemzetközi művészeti színtér olyan nagy központjai is képviseltetik magukat, mint London, New York, Milánó, Párizs, Berlin, Bécs, Moszkva és Madrid, az általuk hozott anyaggal pedig az Art Marketnek a nemzetközi térképen is elismert helye van.

Az olasz legenda, Michelangelo Pistoletto Harmadik paradicsom elnevezésű, többnapos projektjével érkezett a vásárra, amely a természet harmó­niája és a technikai fejlődés vívmányai­nak összeegyeztetéséhez keresi a legjobb utakat. Az idei képzőművészeti vásáron hangsúlyos az orosz jelenlét: mintegy ötven orosz kortárs művész munkája látható, és az egyik legrégebbi galéria, a moszkvai Triumf és az AES+F kiállítótér is bemutatkozik. Falaikon olyan ismert művészek kapnak teret, mint a szentpétervári Irina Drozd vagy a néhány éve a Műcsarnokban is kiállított Olga Tobreluts.

Orosz kortársakat állít ki az UVG Galéria is, amely 2015-ben nyílt meg Budapesten; a gyűjtők Jekatyerinburgból érkeztek a magyar fővárosba. Ksenia Heifetz kurátor lapunknak elmondta, a 2012-ben az Urál közepén alapított galériának amolyan leányvállalata lett a budapesti, jelentős orosz gyűjteménnyel. Az orosz és a hazai kortárs trendeket összehasonlítva elmondta: a harmincas évektől, az orosz avantgárd megjelenését követő időszakban a tiltások korlátozták a művészi szabadságot, ezért a mai kortárs orosz festők mun­káin látható nyomot hagyott a klasszikus rea­lizmus.

A vásár egyik célja, hogy felkeltse az érdeklődést a kortárs trendek iránt
Fotó: Kurucz Árpád

– Nálunk az absztrakt művészet még gyerekcipőben jár, amelyben a magyarok vagy a nyugatabbra élők dominánsabbak. A magyar művészetben általában is erősebb a konceptuális és expresszív kifejezésmód – fogalmazott.

Az Alvitr Galériában önálló tárlattal jelentkezik Irina Drozd, aki évek óta a Zala megyei Pacsán él és dolgozik. Úgy alakult, hogy Szentpéterváron Olga Tobreluts megmutatta a fotóit a pacsai házáról, és meghívta őket. – Először tíz napra érkeztünk, de olyan inspiráló természeti környezettel találkoztunk itt, hogy úgy döntöttünk, itt maradunk – mondta el Irina Drozd, akinek a tárlatát a pacsai tó ihlette.

A Vintage Galéria anyagának része Maurer Dóra néhány munkája is, a magyar festőnek a londoni Tate Modern éppen önálló tárlatot szentel. A Missionart Galéria az Iparterv-generáció képviselőit állította ki, idei standjukon olyan alkotók munkáit láthatjuk, mint Bak Imre, Hajas Tibor, Hencze Tamás és Keserü Ilona.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.