Azt, hogy a már említett „megakiállítás” jelzőre idén a Szépművészeti Múzeumban látható Rembrandt és a holland arany évszázad festészete című kiállítás szolgált rá, az is alátámasztja, hogy a múzeum közlése szerint az október végén megnyílt tárlatot ez idáig mintegy százezer látogató tekintette meg. Persze belejátszhat a felfokozott érdeklődésbe az a tény is, hogy a kiállítás bezártával maga az intézmény is megkezdi átmeneti csendes pihenőjét, február 15-től a tervek szerint 2018-ig tartanak a rekonstrukciós munkálatok az épületben. Úgyhogy érdemes megtekinteni a kiállítást, mely a húsz Rembrandt-remekmű mellett több mint 100 festő 178 alkotását vonultatja fel. Szerzőnk is jó szívvel ajánlotta a mintegy 500 millió forintból rendezett kiállítást, kiemelve, hogy húsz Rembrandt-kép még a világ legnagyobb múzeumaiban is ritkán kerül egymás mellé.
A szélesebb köztudatba a kommunisták által előszeretettel előtérbe tolt, Dózsa György alakja köré épült metszetsorozatával beivódott, és ezáltal némiképp kompromittálódott Derkovits Gyula rehabilitálása remek döntés volt a Magyar Nemzeti Galéria részéről. A nagyszabású tárlat megmutatta, hogy hatalmas alkotótehetségről van szó, akinek munkásságát a magyar és a nemzetközi párhuzamok bemutatásával, valamint a kortárs vizuális fejleményekkel – elsősorban a fotográfiával – való párhuzamokat is kiemelve helyezte megfelelő és termékeny értelmezési keretbe a tárlat. Első világháborús ború, kitörő, elemi erejű expresszionizmus, lírai tájképek és szatirikus grafikák: egy nagyon komoly életmű került a helyére ezzel a kiállítással.
Miközben megizmosodott a „testvérintézmény”, vagyis a Capa Központ, a Mai Manó stábja a megszokott igényességgel és invenciózus hozzáállással gondoskodott idén is arról, hogy a fotográfia történetének szerelmesei is boldogak legyenek. Kalandos sorsú kiállítást rendeztek Elsők címmel, egy hányatott sorsú kincsesláda mélyéről válogatva – szó szerint. A világhírű fotográfusok, többek között Robert Capa által életre hívott Magnum Photos képügynökség első, 1955 és 1956 között bemutatott kiállításának anyaga az elmúlt évtizedeket ugyanis két bőrönd mélyén, az innsbrucki Francia Intézet alagsorában felejtve vészelte át. Éppen ezért a néző abban a kettős szerencsében részesülhetett a tárlatot megtekintve, hogy egyszerre találkozhatott kiváló, a nyugati fotográfia történetét markánsan meghatározó alkotók munkáival, és szembesülhetett azzal, hogy egy ilyen „időkapszula” mennyire időtálló értékeket őrzött meg. Megható és felemelő pillanat volt, hogy a kiállítás kapcsán a magyar fővárosba látogatott és tárlatvezetést tartott a kilencvenhez közeledő Jean Marquis, aki egyike annak a három fotósnak, aki még életben van a Robert Capa alapította Magnum Photos első kiállításának alkotói közül.
Miközben a Mai Manó rendületlenül ápolja a fotográfia múltját és ad teret a kortárs alkotóknak, a Capa Központ láthatóan a kísérletezés, a műfaji metszéspontok és a vizualitás határterületeinek tágításában találta meg a küldetését. Kép és képtelenség című kiállítása elsőre éppen ezért sokkal inkább tűnt játékszoftverbörzének, mint művészeti akciónak, ám belemerülve a látványosan installált seregszemlébe, épp az tűnt elő: a technikai fejlesztések, az irgalmatlan tempót diktáló „kütyüipar” és a kreatív, művészi látásmód és kísérletezőkedv sokszorosan áthatják egymást. Az újdonságokat rögtön kisajátító független alkotók dicsérete is volt ez a kiállítás, ahol a nézőnek lehetősége volt virtuális kisállat-simogatásra, megelevenedő magazincímlapok böngészésére, vagy éppen a kezével hangokat gyűrni. A kiállítás hátteréről a kurátor Nemes Attila mesélt nekünk anno.
A látványos és grandiózus kiállítás szélárnyékában rendkívül fontos bővülés zajlott a Magyar Nemzeti Múzeumban is. Olyan anyaggal gazdagodott az állandó kiállítás, mely szép példája annak: a hiteles múzeumi munka, a szakértelem és kitartás lehet csak a kulcsa a múlt minél hitelesebb bemutatásának, bizonyos viták lezárásának vagy éppen újragondolásának. Az új, állandó egység a 9–10. századi, honfoglalás előtti és utáni időszakot mutatja be. Fontos szerepet kap a gyűjteményben a Zalaváron folyó ásatások szenzációszámba menő eredményeinek a bemutatása és a Karoling-korszak Kárpát-medencei nyomai is hangsúlyosan vannak jelen. A korábbi korszakokat bemutató tárlattal együtt így az ország leggazdagabb leletanyagot felvonultató kiállítása jött létre.
