Világszínvonalú múzeumi épület készül a csatazajban

A sokat támadott, 200 milliárdos Liget-projektben raktározási központ épül a Szabolcs utcában.

MTI
2016. 12. 16. 19:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere elmondta: a csaknem 20 milliárd forintos állami beruházás a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Néprajzi Múzeum több mint 350 ezer műtárgyának elhelyezését biztosítja a 30 ezer négyzetméteres épületkomplexumban, ahol 15 ezer négyzetméteres raktárkapacitás és 310 munkahely jön létre. 

A múzeumügy végre megkapja, amit megérdemelt – fogalmazott a tárcavezető: kiemelve, hogy a projekt rozsdaövezeti, barnamezős fejlesztésként valósul meg az egykori Szabolcs utcai kórház területén. A telek két értékes, régi épületét felújítják, mellettük pedig egy XXI. századi technikával ellátott restaurálási és raktárközpont épül – jegyezte meg, hozzátéve: az épületek körül egy nappal nyitott, 13 ezer négyzetméteres parkot is kialakítanak. (Itt olvashatja cikkünket a beruházásról.)

Baán László, a projekt miniszteri biztosa hangsúlyozta: a vezető nyugati múzeumok példáit hasznosítva világszínvonalú épületet hoznak létre, amelyet a hazai közgyűjtemények eddig nagyon nélkülöztek.

Tóth József polgármester azt emelte ki, hogy a parképítéssel együtt járó beruházás hozzájárul a dinamikusan gyarapodó XIII. kerület fejlődéséhez, élhetőbbé válásához is.

Vasáros Zsolt, a Narmer Építészeti Stúdió vezető tervezője közölte: az OMRRK a raktárak és a restaurátor-műhelyek mellett számos irodát, egy látogatóközpontot, látványraktárakat és a Közép-európai Művészettörténeti Kutatóintézetet (KEMKI) is magába foglalja majd.

A munkálatok májusban indultak, a 36 710 négyzetméteres épületkomplexum pedig 2018 tavaszára készül el. A földmunkák során 108 ezer köbméternyi talajt mozgatnak meg, 4800 tonnányi betonacélt és 508 kilométernyi kábelt használnak fel, valamint 200 talajszondás hőszivattyút helyeznek el, így a főépület szinte nem igényel majd külső energiát – fejtette ki.

A Vágány utca felőli, csaknem 29 ezer négyzetméteres főépület a föld alatti szinteken 15 ezer négyzetméternyi műtárgyraktárt, feljebb 70 restaurátor-műhelyt, irodákat, laborokat, szabadon látogatható látványraktárakat foglal magában, mellette pedig 94 gépkocsi és 50 kerékpár elhelyezésére szolgáló parkolóház épül.

A telek két értékes, Freund Vilmos által tervezett, régi épületét az örökségvédelmi szempontok figyelembevételével felújítják. A nagyobb házban kap otthont a KEMKI 86 kutató- és 75 munkahellyel, valamint irattárarchívummal, a kisebb épületben pedig látogatóközpont létesül konferenciateremmel, étteremmel, rendezvénytérrel és terasszal – számolt be a részletekről a tervező.

Mindeközben tovább folyik a harc a ligetért: szavakban és tettekben egyaránt. S bár az építkezések már zajlanak, nem tudni, sikerül-e tartani az eredeti terveket, vagy csak csúszással nyithatják majd meg kapuikat a múzeumok.

###HIRDETES2###

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.