Már csak 221 egyed él a kihalás szélén álló gyíkfajból

Tudósok becslése szerint már csupán 211 egyed él a galápagosi rózsaszínű szárazföldi iguánából.

Forrás: MTI2021. 08. 31. 8:08
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mintegy harminc tudós és galápagosi parkőrök vettek részt abban az expedícióban, amely az Isabela sziget északi részén végzett állatszámlálást, ahol a gyíkfaj őshonos.
 

„A számlálás idején 53 iguána élőhelyét azonosítottuk és rövid ideig befogtuk az állatokat, ezek 94 százaléka a tengerszint felett több mint 1500 méteren él” – közölte a Galápagosi Nemzeti Park.
 

„Ez alapján úgy becsüljük, hogy a populáció nagysága 221 egyed” – tették hozzá.
 

A galápagosi rózsaszín szárazföldi iguánát (Conolophus marthae) 1986-ban fedezték fel és 2009-ben azonosították önálló fajként.
 

Kizárólag egy 25 négyzetkilométernyi területen él a Wolf vulkánon, ahol a nemzeti park szakemberei kamerákat állítottak fel viselkedésük tanulmányozására és a rájuk leselkedő veszélyek megfigyelésére.
 

Az egyedszámlálás előtt szakemberek mintegy 350 példányra becsülték a populációt.
 

– Eddig egyetlen fiatal egyedet sem találtunk – mondta Washington Tapia, a számlálásban részt vevő egyik tudós az AFP-francai hírügynökségnek. – Az, hogy egyetlen térségre korlátozódik élőhelyük, különösen sebezhetővé teszi a fajt – magyarázta.
 

Az Ecuadortól ezer kilométerre található szigetcsoportnak egyedülálló az élővilága, sehol másutt nem látható fajok élnek rajta. A 13 nagyobb és hat kisebb szigetből, 42 szigetecskéből és csaknem 200 sziklából álló szigetcsoport 1978 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján.

 

Borítókép: Galápagosi rózsaszínű szárazföldi iguána. Fotó: Pinterest

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.