Jó selfie-t akart a turista, egymillió forintja bánhatja

A világörökség részét képező Pompeji egyik legmagasabb épületének tetejére mászott fel egy turista.

Forrás: MTI2020. 08. 17. 19:28
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hogy szelfit készítsen, a világörökség részét képező Pompeji egyik legmagasabb épületének tetejére mászott fel egy turista. A nápolyi műemlékvédelmi hatóság eljárást indított az ismeretlen nő ellen, akire akár 3000 eurós (egymillió forintos) pénzbüntetést is kiszabhatnak. A nő egy látogatók számára lezárt lépcsőn jutott fel a három méter magasan lévő tetőre. Ezzel vétett az előírás ellen, mely szerint tilos felmászni a régészeti terület épületeire, sőt tilos akárcsak az építményeknek támaszkodni vagy rájuk ülni.

A kalapot és piros sortot viselő turistát, akit több más látogató is lefotózott cselekedete közben, jelenleg keresik, kiléte ismeretlen. Mivel a pompeji romvárosba név megadásával lehet csak belépőjegyet vásárolni, a nő belépésének ideje és a kamerafelvételek alapján felkutatható a kiléte.

Az eset tovább izzította a történelmi helyszíneket meglátogató turisták viselkedéséről zajló vitát Olaszországban. Két hete egy osztrák turista okozott felháborodást az észak-olaszországi Possagno múzeumában Antonio Canova egyik szobrának megrongálása miatt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.