Legendás állatok, mesebeli lények az európai folklórban

Gyermek- és felnőttkorunk legendás lényei egyfajta közös örökségként Európa-szerte köztünk élnek.

A Wolpertingerek népszerűsége a preparátorok tevékenységeinek is köszönhető Fotó: Elke Kemna Forrás: FLICKR.COM

Gyermek- és felnőttkorunk legendás lényei – melyek nem csak megijesztik, elrabolják, de akár meg is ölhetik a szerencsétlenül járt embert – egyfajta közös örökségként Európa-szerte köztünk élnek. A népek fantáziája határtalan, a furcsábbnál furcsább lények létezéséről vagy épp nemlétéről sosem sikerült megcáfolhatatlan bizonyítékot szerezni – olvasható a szabadfold.hu-n.

Németország: Wolpertinger

Sokáig suttogták, hogy titokzatos teremtmény járja a bajor alpesi erdőket, amely ugyan se nem nagy, se nem veszedelmes, ám első pillantásra igencsak ijesztő. A Wolpertinger ugyanis különböző állatok részeinek összekombinálásából keletkezett, legtöbbször mókustesttel, nyúlfejjel, fácánszárnyakkal és szarvasaganccsal ábrázolják. A helyiek, hogy az eredetét megmagyarázzák, igencsak különleges mesével rukkoltak elő, ami egy nyúl és egy őzbak romantikus kapcsolatát eleveníti fel.

A Wolpertingerek népszerűsége a preparátorok tevékenységeinek is köszönhető
Fotó: Elke Kemna / FLICKR.COM

A két faj frigyéből származott utódok lettek a Wolpertingerek, ezek nyúltesttel és szarvakkal születtek. Nem sokkal később egy róka és egy kacsa, valamint egy nyest és egy fácán is szerelembe esett, így népesítve be egyre furcsább hibridekkel a bajor erdőket.

A Wolpertinger népszerűsége a kitömött állatok megjelenésének köszönhető, melyeket az állatpreparátorok készítettek az 1800-as években saját maguk és egymás szórakoztatására. E szobrokat aztán „helyi vadon élő állatokként” adták el a hiszékeny turistáknak. Ma leginkább kocsmák és éttermek díszeiként találkozhatunk velük.

Alpok: Tatzelwurm

Európa egyik legismertebb szörnye a Tatzelwurm, az ember méretű, macskafejű, mellső lábain ugráló kígyó vagy féreg, amely a hiedelem szerint a föld alatt él a keleti Alpokban, így Svájcban, Lichtensteinben, Olaszországban, Bajorországban és Ausztriában is találkozhatunk vele. Az alpesi folklór úgy tartja: egy tóban úszó kakas fekete tojásából született, melyet a nap melege költött ki végül.

Johann Jakob Scheuchzer svájci természettudós 1723-ban azUtazások Helvéciában című könyvében írt először a macskafejű, két méter hosszú, szürkésfekete kígyóról
Fotó: Swi 607.23, Houghton Library, Harvard University

A legkorábbi észlelések kígyószerű lényként írják le, aminek mellső, izmos lábain éles karmok nőnek, áldozatait ezekkel ragadja meg. Hossza akár a két métert is elérheti, barlangokban és a sziklák repedéseiben él. Sokszor félénk állatként jelenik meg a történetekben.

Az első megfigyelés Johann Jakob Scheuchzer svájci természettudós nevéhez fűződik, aki 1723-as kiadású Utazások Helvéciában című könyvében leírja a macskafejű, két méter hosszú, szürkésfekete kígyót. Egészen a XX. század elejéig szólnak az ugróféreggel való találkozások, az utolsó észlelés 1924-ben történt, igaz, ekkor már csak feltételezett maradványaira, történetesen egy 150 centiméter hosszú csontvázra bukkant két, igencsak meghökkent hegymászó.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Érzékenyítve

Tizennégy civil szervezet, köztük a Nagycsaládosok Országos Egyesülete javaslatcsomagot állított össze, amelynek célja a gyermekek érdekeinek és a szülői jogoknak a normatív szintű szabályozása az érzékenyítés területén.

Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.