Megvan az első kézis siker, kezdődhet a matek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A magyar női kézilabda-válogatott negyedik mérkőzésen megszerezte az első győzelmét, 29-25-re megverte Spanyolországot. Az utolsó fordulóban három feltétel együttes teljesülése mellett lehet meg a továbbjutás. A legfontosabb persze, hogy a svédeket is le kell győzni.

2021. 07. 31. 13:55
Bíró Blanka végre remekelt a kapuban Fotó: Tumbász Hédi TUM Nemzeti Sport

Most már számolgathatunk

Most, hogy végre megvan az első győzelem, van értelme számolgatni. Szombaton az oroszok 28-27-re legyőzték a franciákat, így a svédek mellett immár őket sem tudjuk megelőzni, mindkét csapat már továbbjutott a negyeddöntőbe. Kulcsfontosságú lenne, hogy az oroszok az ötödik fordulóban a spanyolokat is verjék meg, mert akkor Penáékat pontszámban befoghatjuk, és egymás elleni mérleggel meg is előzhetjük. Ezenfelül arra is szükség lenne, hogy a két hárompontos gárda, Franciaország és Brazília meccsén ne szülessen döntetlen, mert pontegyenlőség esetén az dönt, hogy mindkettőtől kikaptunk. S persze nekünk meg kell vernünk a svédeket, amire már csak azért is van esély, mert a skandinávok már garantálan csoportelsők. Háromszoros feltétel, de külön-külön egyik megvalósulása sem kizárható.

Női kézilabda, csoportkör, B csoport, 4. forduló:

Magyarország-Spanyolország 29-25 (14-11)

magyar gólszerzők: Klujber 6, Vámos 6, Márton 5, Háfra 3, Szöllősi-Zácsik 2, Kisfaludy 2, Tomori 2, Bordás 2, Lukács 1

További eredmények: Oroszország-Franciaország 28-27, Svédország-Brazília 34-31.

A csoport állása: 1. Svédország 7 pont, 2. Oroszország 5, 3. Spanyolország 4, 4. Brazília 3, 5. Franciaország 3, 6. Magyarország 2.

Az 5. (utolsó) forduló programja magyar idő szerint: Brazília-Franciaország (4.00), Spanyolország-Oroszország (7.15), Magyarország-Svédország (9.15)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.