A verseny előtt azt mondta, hogy ha bejut a döntőbe, akkor nem tudja elképzelni, hogy ne nyerjen érmet – ám ez történt meg. Ezzel együtt a földkerekség ötödik legjobbja lett, ami mindenképpen dicséretes eredmény.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Péni István: – Volt két kilences az alapversenyben, illetve egy a döntőben is, de nem tört meg. Végig abban a tudatállapotban versenyeztem, ami egy nagy sikerhez szükséges. Én mindig többet szeretnék, örültem volna egy éremnek, de van még hátra két versenyszám. A döntőben volt pár kisebb tízes, ami megbüntetett. Amikor pedig végre jött a 10,8-es lövés, akkor számomra be is fejeződött a verseny. Az alapversenyben ugyanazt a 629 körös eredményt lőttem, mint a két Európa-bajnoki aranyérmemnél. Nem lehetek elégedetlen a teljesítményemmel. Nagyon erős mezőny volt, és ilyen erős döntőben talán még nem is versenyeztem. Itt egy hajszál választja el az embert az éremtől. Pozitív vagyok, és a célok mit sem változtak.
Kissné Oroszi Edit edző: – Van hiányérzet, de örülök István ötödik helyének. Az alapversenyt szépen megcsinálta, a döntőben a nagy tízesek nem jöttek. Ezért az ötödik helyért is nagyon sokat dolgoztunk, és ebben a kiegyensúlyozott mezőnyben ez az ötödik hely is kiváló eredmény.
Férfi légpuska:
1. William Shaner (Egyesült Államok) 251,6 kör
2. Seng Li-hao (Kína) 250,9
3. Jang Hao-zsan (Kína) 229,4
... 5. Péni István 186,5
... 39. Pekler Zalán 621,1 kör (az alapversenyben)
[relatedArticles

Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!