Száz pillangón Caeleb Dressel jelenti azt, amit Milák Kristóf kétszázon: a szám regnáló világbajnoka és világcsúcstartója Michael Phelps örökébe lépve. Az amerikai győzelmét azonban éppen Milák miatt nem lehet annyira biztosra venni, ahogyan azt sokan előre odaadták a magyar klasszisnak kétszázon.
Csillagok háborúja, első rész: Milák–Dressel 0-1
Milák Kristóf győzelmét biztosra vehettük 200 pillangón az olimpián, és úgy is lett. A magyar klasszisnak bizonyos szempontból a 100 pillangó jelenti a nagyobb kihívást, mert abban nem ő az első számú esélyes, hanem Caeleb Dressel. A előfutamokban az amerikai világcsúcstartó nyerte az első összecsapásukat. Hosszú Katinka már a selejtezőben kiesett kétszáz háton.

Az olimpia úszószámainak egyik legnagyobb csatája sülhet ki a két csillag versengéséből, s az előfutamokból is ők léptek tovább az első két helyen. Milák a hetedik futamot 50,62 másodperces idővel nyerte meg többek közt Szabó Szebasztián előtt. Pedig féltávnál még a másik magyar volt az első helyen, ám Szabó az utolsó húsz méterre elfáradt, és végül ötödik lett a futamban.

Aztán az utolsó körben érkezett Dressel, aki két tizedet rávert Milákra, mintegy megmutatva, ki az úr a háznál. A holnap hajnali elődöntőben következhet a csillagok háborúja második része, de a lényeg majd a harmadik felvonás lesz. Oda Szabó már nem biztos, hogy követni tudja őket, de a legjobb tizenhat közé még becsúszott a 14. helyen.
Dicstelen véget ért az olimpia Hosszúnak
Hosszú Katinka utolsó versenyszámában, a 200 hát selejtezőjében állt rajthoz, de nem tudott továbbjutni az elődöntőbe: 2:12,84 másodperccel a huszadik helyen végzett, s ezzel ért véget számára a tokiói olimpia. A szám másik magyarja, a kétszeres Eb-bronzérmes Burián Katalin ugyanakkor 2:09,10 másodperces eredménnyel a nyolcadik legjobb idővel továbbjutott.
Csaknem egy másodpercet gyorsult Késely Ajna 800 gyorson ahhoz az időhöz képest, amellyel a májusi budapesti Eb-n negyedik lett, de Tokióban a 8:26,20 másodperces eredményével sem volt esélye a döntőbe jutáshoz. Ehhez az egyéni legjobbja is kevés lett volna, amelyet a 2018-as glasgow-i Eb-n ért el (8:22,01) egy ezüstért cserébe.
Összetettben 13. lett Késely, s ezzel eldőlt, hogy egyik egyéni számában sem jutott be a fináléba, amire papíron 800 gyorson volt a legjobb sansza, de 400-on (10. lett) és 1500-on (9.) is közelebb járt hozzá Tokióban. Nyilatkozatában elismerte, hogy a 800-at lényegében feláldozta a 4x200-as gyorsváltóért, amellyel hajnalban a hetedik helyet szerezte meg a döntőben, ott kiúszta magát, és nem tudott megfelelően rápihenni a délutáni programra.
Zárásként a magyar 4x100 méteres mix vegyes váltó (Kovács Benedek, Halmai Petra, Márton Richárd, Gyurinovics Fanni) 3:47,15 másodperces eredménnyel a 15. helyen végzett, egyedül a diszkvalifikált lengyeleket megelőzve.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Kecskesajtos fagyiért őrülnek meg a Balatonnál

Pofon a magyar szurkolóknak: tiltólistára kerültek egyes himnuszok a vb-n

Fekete Dávid friss videóban mutatta meg súlyos betegen született kisfiát

Hegyezhetik a fülüket Romániában: világos üzenetet fogalmazott meg Orbán Viktor (VIDEÓ)

György, Lajos és Sarolta nem bírtak magukkal a palota erkélyén: ismét ellopták a show-t — GALÉRIA

Kopogtattak az új német kancellárnál: bosszút követelnek Magyarország ellen

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

Csányi Sándort újraválasztották: 500 milliót bukhat, aki nem játszat öt magyar játékost, nem változik az NB I létszáma

Kiderült ki a Fenyő-gyilkosság másik áldozata

Kiderült, ki válthatja a visszavonuló Gyurcsány Ferencet a parlamentben

Donald Trump bejelentette a győzelmet

Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető