– Amikor a cél után visszanéztem, láttam, hogy nem lesz meg az arany – árulta el Berecz Zsombor az online sajtótájékoztatón, amelyre a verseny helyszínéről, Enosimáról kapcsolódott be közvetlenül a futam utáni doppingellenőrzés és a díjátadó után. – Az aranyérmes Giles Scott nagyon jó vitorlázó, óriásit küzdött, visszajött a futamba, és abszolút megérdemelte a bajnoki címet. Nekem ez a fehér arany, nem kell több, köszönöm!
Az utolsó futam előtt a brit bajnok előnye kilenc pont volt a második helyezett Berecz előtt, ám a rajt után vissza kellett fordulnia, mert érzése szerint túl korán indult, így felcsillant a tetemesnek tűnő hátrány ledolgozásának lehetősége. – Belülről csak a nagy képet láttam, tudtam, hogy az érem megőrzéséhez a legjobb ötben kell lennem, és ha még előrébb akarok lépni, akkor meg kell nyernem a futamot, és erre készültem. Jól olvastam a helyzetemet a mezőnyben, csak a végén nézelődtem.

Giles Scott rajt utáni visszafordulása Bereczet is elbizonytalanította rövid időre. A rossz rajtról voltak negatív emlékei, hiszen a 2016-os riói olimpián sokkal előrébb is végezhetett volna a 12. helynél, ha a második futamról, amelyet megnyert, nem zárják ki utólag korai rajt miatt.
– Amikor láttam, hogy az angol és az argentin visszamegy a rajtvonalhoz, egy századmásodpercre megfordult a fejemben, mi van, ha én is kiugrottam, de bíztam a megérzéseimben, talán most bíztam a legjobban saját magamban, hogy jó volt a rajtom. Korábban is említettem, hogy sokan fogták a kezemet, és most is így volt.
Berecz Zsombor egy világ- és két Európa-bajnoki cím után ért oda az olimpiai dobogóra is, s ezzel zárja kimagaslóan sikeres pályafutását, az utolsó versenyét teljesítette Japánban.
– Óriási megkönnyebbülést és elégedettséget éreztem, talán így tudnám megfogalmazni a legjobban – árulta el, mit érzett a célba érés után. – Tudtam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy valóra váltsam az álmomat, hiszen a hajóosztályom kikerül az olimpiai programból. Koncentráltan, futamról futamra vitorláztam, de végcélként már négy éve az olimpia lebegett a szemem előtt. Örülök, hogy ezzel együtt is higgadtan tudtam teljesíteni a versenyt.