Ilyen a pásztorélet a hortobágyi pusztaságban
Kosina Péter, a Balmazújváros melletti Darassa-pusztai gulyás szavai.
Kosina Péter, a Balmazújváros melletti Darassa-pusztai gulyás szavai.

2015 szeptembere óta egy étkezőkocsi mutatja be, milyen volt a XX. század vasúti gasztrokultúrája.

A beruházások az Érdekeltségnövelő támogatás és önkormányzati önerő révén valósulnak meg.

Havanecz Bianka élete két évtizede a sakk körül forog.

Sikeres volt a Covid elleni küzdelemben részt vevők teljesítményét elismerő önkéntes támogató akció.

Szűcs Imre balatonlellei plébános a helyi templomban tartott szentmisét követően a partról áldotta meg a tavat .

A korábban a szomszédos Kázsmárkon tanító Regdon Lászlóné Éva néni sok mindenre büszke, amit eddig tett a településéért.

Akik az ünnepek előtt nem tudtak elmenni véradásra, ez jó lehetőség arra, hogy most megtegyék.

A járványhelyzet hatására sok idős és fogyatékossággal élő ember ragadt bent az ellátó otthonokban.

Bár rendesen megritkította versenyeinek számát a járvány, amit lehetett, azt tavaly is megnyerte a férfi.

A földmozgás ismét erős volt, de egyelőre újabb komolyabb károkról, vagy személyi sérülésről nem adtak hírt.

A fehérbe öltözött tájat Lucza Zsolt fotókon örökítette meg.

Mórahalmon már szombaton is pálinkát főztek, és a január már be van táblázva a sok „áthúzódó” cefre miatt.

A segítség jól jön, mert a legtöbb szervezetnek az év elején gondot okoz a költségek fedezése.

A detonáció nem sokkal éjfél után egy háromemeletes, 24 lakásos, téglaépítésű társasházban történt.

Péntekné Vizkelety Márta lelkipásztor a tisztújítás után tanácsos, tanácsbíró és ifjúsági előadó lett.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Baranya Megyei Csoportja számos eredményt ért el tavaly.

A kiállításon szereplő legidősebb baba 2019 decemberének végén született, a két legfiatalabb pedig 2020 novemberében.

Az Alföldön 50 és 100 ezer közé tehető a számuk, a legtöbb illegális kút a Homokhátságon található.

A határőrt őrizetbe vették, ellene jogtalan előny követelése és elfogadása címén indított eljárást az ukrán ügyészség.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.