Gőzölgő tea a hideg Fejér megyei éjszakában

Sötétedés után nem sokkal még egy utolsó simítás a Szociális Utcai Szolgálat feliratú autó rakterében: tea, kenyér, meleg étel és takaró – minden megvan, konstatálja Giczy Tamás és Olaszy József, a Krízis­kezelő Központ két fiatal munkatársa. Ez az az időpont, amikor az átlagember – ha van neki – becsukja maga mögött otthona ajtaját, felkapcsolja a villanyt és feltekeri a fűtést. Sorban gyulladnak a fények az ablakok mögött. A teajárat, forró itallal a csomagtartóban, útra készen áll, ahogy a járvány idején minden hétfőn, szerdán, pénteken. Bejáratott útvonalon haladunk, az előre lebeszélt állomásokon várják az emberek az autót. Ahány állomás, annyi tragikus, nehéz sors.

Egy garázssoron állunk meg először, az idegent mo­gorván, a teajáratosokat tisztelettel fogadják. Fogják az ételt és az italt, s pár szó után mennek is. De azért kiderül, évek óta bérlik nekik ezeket a garázsokat valakik, ők pedig apró­pénzért dolgoznak valahol. Munkásruhájuk tiszta, rendezett. Nem sokkal messzebb egy erdő széle következik. Két nő várja a járatot, sátorban élnek. Fejükre húzott kapucni és maszk védi őket a hidegtől és a tekintetektől. – Van kályhánk, nem fázunk – nyugtatnak meg, amikor annyit tudok csak kérdezni, mennyire volt kemény számukra az elmúlt napok kegyetlen hidege. Egyikük dolgozni jár, másikuknak nincs munkája.

Az előre megbeszélt állomásokon várják a teajáratot: fogják az ételt, italt, pár szó, és aztán mennek is
Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

Így van ez minden állomáson, később rájövök. Egymás mellett élő „szomszédok” jönnek elő a sötét zugokból, zártkertekből, erdők mélyéről, ahol mindenki úgy él túl, ahogy telik tőle. Régi ismerősök, van, aki évtizedek óta él az „utcán”. Azért az idézőjel, mert itt most egyetlen olyan ember sem volt, akinek ne lett volna valamiféle fedél a feje felett. – Az idei tél viszonylag könnyebb és nyugodtabb volt – mondják a teajáratosok. – Sokan bementek a szállóra.

Minden állomáson szóba kerül a Covid-oltás is – pénteken esedékes számukra, várják őket a központban, ha jelezték, hogy kérik. Szinte mindannyian élnek a lehetőséggel. – Épp elég nehéz a vírus nélkül is – mondja egyikük. – Kicsi a nyugdíjam, nem jönnék ki belőle – mondja az egyik nő, miért kéri a meleg ételt s jár az ebédért is mindennap. Mások munka mellett is örülnek az ellátásnak.

A teljes cikket ITT érheti el.