Repülőmúzeum létesítését tervezi a székesfehérvári Albatrosz Repülő Egyesület
A hasznosítás egyik kézenfekvő formája, hogy a nagyhangárból oldtimer légi járművek repülőmúzeumát hozzák létre.
A hasznosítás egyik kézenfekvő formája, hogy a nagyhangárból oldtimer légi járművek repülőmúzeumát hozzák létre.

A görögkatolikusok gyújtották meg az Adventi faluban lévő nagyméretű adventi koszorú első gyertyáját.

Forradalmasíthatja a hazai agrárszakképzést a Jánoshalmai Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban csütörtökön átadott új virtuális tanterem.

Megérkeztek az első hópelyhek Heves megyébe is.

November 28-án várnak mindenkit a Spartan Training Group Szolnok tagjai, akik a Tündérkör Alapítványnak gyűjtenek játékokat és édességeket.

Összesen 936.500 forint kárt okozott a sértetteknek.

Egy biológiai-ökológiai kísérlet miatt három facsemetét ültettek. Különböző kezelési módokkal nevelik őket, s kiderül majd a végeredmény.

Egyre több alkotó dönt úgy, hogy felajánlja munkásságának egy-egy értékes darabját a múzeumnak.

Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli idén a környező településeken gyűjtött népdalokat is éneklő népzenei csoport.

Ünnepi közgyűlés részeként vehették át címeiket a teológusok.

Megkezdődött a multifunkcionális rendezvénycsarnok műszaki átadás-átvétele, erről Bencsik János képviselő számolt be – írja a Komárom-Esztergom megyei hírportál, a kemma.hu.

Így a Budapest-Újszász-Szolnok vasútvonalon már két KISS-szerelvény jár.

Két tűzeset volt az elmúlt vasárnap Túrkevén. Az egyik ingatlan teljesen lakhatatlanná vált, az ott élő nyugdíjas férfinak szinte mindene megsemmisült a tűzben.

Nemrégiben tett ki egy kis dobozt a Dunántúli Roma Vezetők Egyesülete (DRVE) a Zrínyi utcai telephely bejáratához.

Országszerte megcsodálhatta már a közönség szűkebb hazánk népi iparművésze, Bocsi Éva kiállításait.

A Zamat Fesztivál nemzetközi gasztronómiai eseményének bevételéből fejenként 800 ezer forintot kaphatnak.

A fa alkatrészek hétfőn, a sípok kedden délután érkeztek meg a templomba.

Negyven év után ismét használhatják a katonák a felújított tornatermet, amelyben még sziklamászó technikákat is gyakorolhatnak a katonák.

Pécs-Villány térsége egyre vonzóbb a turisták számára, a belföldi turizmus élénkülése pedig azt hozta magával, hogy a falusi turizmus is új lendületet vett a baranyai térségben is, a forgalmak a járvány előtti évekhez közelítenek.

Komolyzenei és latinos dallamok is felcsendültek a napokban a Thury-vár kápolnarészében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.