A baloldal hosszú évek óta azzal riogat, hogy ha majd egyszer kikap Orbán Viktor, akkor egész biztos, hogy nem fogja átadni a hatalmat demokratikus úton. Ez volt a sláger 2002-ben is, amikor a Fidesz elvesztette a választást.
Természetesen hazugság, hisztériakeltés volt az egész. 2014 óta ennek ellenére minden választás előtt menetrendszerűen előkerül ez a hazug baloldali toposz. Jövőre ismét választások lesznek, csodák csodájára felcsendült a régi nóta, ráadásul egy régi szereplő szájából. Kis János filozófus, a rendszerváltó ellenzék vezető alakja interjút adott a Hvg.hu-nak, ahol kígyót, békát kiáltott Orbán Viktorra.
További Poszt-trauma híreink
Az SZDSZ első elnöke a következőket hordta össze:
„Megpuccsolhatja a 2026-os választásokat Orbán Viktor, és erre majd jöhet a tüntetéshullám, ami elűzi a megunt, megutált önkényúrt. (…) Ez itt nem demokrácia, hanem – pillanatnyilag még – választásos autokrácia. Pillanatnyilag, mert ha Orbánon múlik, nem engedi ki a kezéből a hatalmat. (…) A rezsim válságban van. Válságban pedig senki nem ura az eseményeknek, még az autokrata sem. Ha kísérletet tesz a választás megpuccsolására, könnyen rajtaveszthet. Vagy megkísérelni sem tudja, mert nem működik a hatalmi gépezete.”
További Poszt-trauma híreink
Kis János nem az első SZDSZ-es figura, aki előlépett a liberális panoptikumból. Magyar Bálint, Demszky Gábor, Pető Iván és természetesen Kuncze Gábor is Magyar Péter mögé állt. Nincs mese, támad a régi SZDSZ. Így lett teljes a csapat Alekosszal, Pankotai Lilivel, Nagy Bandó Andrással, Aranyosi Péterrel és az immár szőkére festett hajjal politizáló Nagy Ervinnel.
Végignézve a gárdán, én Magyar Péter helyében nem lennék nyugodt…
Borítókép: Orbán Viktor (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A ballibsi „újságírás” rejtelmei
Ezek észrevették, hogy az ukránok támadták meg a vezetéket, és az még hagyján, de meg is írják?

Még egy üzenet a Farpofa-közből
A Fidesz–KDNP összesen 196 184 aláírást adott le, ez pedig 85 736 aláírással több, mint amennyit a tiszások elméletileg egyáltalán leadhattak.

Csíkszívó Péter kalandjai – Első nap
A Nemzeti Választási Iroda hivatalos adatai szerint Magyar Péter biztosan hazudott a Tisza jelöltjei által gyűjtött aláírások számáról.

Ennyi volt, módszeresen temetni kezdték Magyar Pétert
A tiszás vezér most szembesülhet azzal, amit az elődei már megtapasztaltak.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Itt a meglepetés: Török Gábor rejtélyes posztban koppintott Magyar Péter orrára
Váratlan bírálat.

Az önérzetes Fluor Tomi rátámadt a Fideszre, pedig jobban tenné, ha először magába nézne
Ezek tényleg háborút akarnak?

Az öt legjobb Angelina Jolie-film – Életeken át + videó
Egy különösen kegyetlen sorozatgyilkos mások személyazonosságát lopja el – a nyomában egy elszánt FBI-profilozó jár ebben a sötét hangulatú pszichothrillerben.

Márki-Zay Péter hátba szúrta Magyar Pétert, erre senki sem számított
Ebből balhé lesz.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A ballibsi „újságírás” rejtelmei
Ezek észrevették, hogy az ukránok támadták meg a vezetéket, és az még hagyján, de meg is írják?

Még egy üzenet a Farpofa-közből
A Fidesz–KDNP összesen 196 184 aláírást adott le, ez pedig 85 736 aláírással több, mint amennyit a tiszások elméletileg egyáltalán leadhattak.

Csíkszívó Péter kalandjai – Első nap
A Nemzeti Választási Iroda hivatalos adatai szerint Magyar Péter biztosan hazudott a Tisza jelöltjei által gyűjtött aláírások számáról.

Ennyi volt, módszeresen temetni kezdték Magyar Pétert
A tiszás vezér most szembesülhet azzal, amit az elődei már megtapasztaltak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!