Szegedtől nem túl messze, Kübekháza után alig három kilométerrel földúton szokatlan – mert latin nyelvű – útbaigazító tábla: Triplex confinium.
És már meg is van. Háromosztatú emlékoszlop, mindegyik oldalán egy-egy államcímer.
Itt vagyunk a hármas határon. Triplex confinium. Akár turistalátványosság is lehet(ne). Micsoda attrakció: fél percen belül vagyok Magyarországon, Szerbiában és Romániában, attól függően, hogy az emlékoszlop éppen melyik címerrel ékes oldala előtt állok. Sorra-rendre, folyamatosan követek el határsértéseket, amott, Óbéba felé (Beba Veche) már leskelődnek is egy épületből kifelé a román hatóságiak. Emerről, Rábé felől viszont mintha a Délvidék Gyóni Gézája, Bogdán József, a papköltő közeledne, parókiája az egykori déli határ mellett, a Duna alsó folyásánál, Fehértemplomban van, de volt Törökkanizsán és itt, alig öt kilométerre, Rábén is, a hármas határ mellett. Ahol 2001-ben a Rábéi vers, a legújabb kori magyar sorsköltészet egyik legmegrázóbb és sajnos máig ismeretlen darabja született: „Rábén az utolsó háznál állok / És dölyfösen arcul üt Trianon. / Három falura feszült a hályog. / Szívem szerelmét, Rábét siratom. / Vajon Óbébán tudnak-e rólunk, / Beba Veche gondol-e néha ránk? / Tudják-e azt, hogy mi itt halódunk, Mert mostoha lett az édesanyánk? / Kübekházáról látnak-e minket? / Itt már nincs templom és nincs iskola. / Burján növi be bús kertjeinket, / s a krizantémok hideg mosolya. / Rábén az utolsó háznál állok, / hol tolvaját szüli az alkalom. / Amerre nézek: törmelék, vályog. / Trianon néz be minden ablakon.”
Ide, ehhez az oszlophoz vinnék ki minden évfordulós emlékezőt. És meghallgatnánk együtt Bogdán József versét. Közben észrevételeznénk, hogy emerről, „mifelőlünk” itt ér véget az a kerítés – látni a távolban az őrjáratot.
És közben, körös-körül: a krizantémok hideg mosolya. Az alaphelyzet, ha úgy teszik.
Néz, néz, néz be minden ablakon. Rábén a falu széléről jól lehet látni a szegedi Fogadalmi templom két esküre emelt ujjtornyát – szülővárosomból alighanem még ma sem látszanak Rábé és Óbéba burjánnal lepett bús kertjei, még ha Kübekházát úgy-ahogy ismerik is. (E vidék egyik legnagyobb fia, az éppen negyven esztendeje az öröklétbe távozott Bálint Sándor bátyánk egységes, egybefüggő vidékről – a szegedi nagytájról – beszélt e környék kapcsán.) Igaz, valami történt, kiderült: az édesanya mégsem mostoha.
Ami azért elég nagy dolog itt a triplex confinium világában, krizantémok több mint fura mosolyának hidegében.
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, akkor kattintson ide: magyarnemzet.hu/poszt-trauma
