Cseh Katalin uniós pénzcsapolási botrányáról egy hangot sem hallunk a Momentumtól, persze

Lelepleződött a családi kötelék Brüsszel és Zelenszkij között
Meghatározott brüsszeli mintát követ Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a hazájában.
Cseh Katalin uniós pénzcsapolási botrányáról egy hangot sem hallunk a Momentumtól, persze
a hallgatást beismerésnek is tekinthetjük.
A szombati Budapest Pride-ra azonban gőzerővel toborozzák az embereket a párt vezetői a Facebook-oldalukon megjelent videóban.
Nem meglepő, hogy a szokásos lózungokon – mint a szeretet és a sokszínűség melletti kiállás – túl a kormány elleni hangulatkeltésre használják fel a hétvégi eseményt. – Mi a szeretetet és az elfogadást választjuk a gyűlölettel és a megosztással szemben – hirdetik Cseh Katalinék,
miközben alantas módon, nettó hazugságokkal próbálják meg az embereket a kormány ellen hangolni.
A pártelnök Fekete-Győr András szerint a jövő évi választás kifejezetten fontos lesz az LMBTQ-közösség számára, mert „a kormány el akarja üldözni, meg akarja félemlíteni és el akarja nyomni őket”.
A valóságban persze szó sincs ilyen kormányzati szándékról, a gyermekvédelmi törvény és az ezzel összefüggő népszavazási kezdeményezés nem a felnőtt LMBTQ-közösség jogairól szól, hanem arról, hogy a 18 év alattiakat megvédjék a különféle szexuális propagandától. A Momentum ezt nyilván pontosan tudja, de potenciális szavazókat lát a szivárványos közösség tagjaiban, ezért kapcsolja össze a szombati Pride-ot és az LMBTQ-emberek melletti kiállást a jövő évi választásokkal.
A szivárványos propaganda azonban nem tudja elfedni Cseh Katalin egyre kínosabb céges botrányát,
azt, hogy uniós milliárdokat nyertek az európai parlamenti képviselő korábbi érdekeltségével összedolgozó vállalkozások. Talán itt is volna miről beszélni.
Meghatározott brüsszeli mintát követ Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a hazájában.
Egy telefonbeszélgetés jegyzőkönyve.
A trió tagjai az elmúlt években többször is nyíltan támogatták a Hezbollahot és a Hamászt, fellépéseiken gyűlöletkeltő, antiszemita és erőszakra buzdító kijelentéseket tettek.
Lehetséges, hogy The (Dick)Man teleportálta magát az elmegyógyintézet alagsori gumiszobájából a reptérre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.