Nagyot változott – már megint! – az életünk: engem például határozottan meglepett, hogy milyen kevesen voltunk hétfő reggel a villamoson, a 37-esen, csúcsidőben, amikor pedig mindig mindenki munkába igyekszik, egymás lábára tapos, egymás maszkjába liheg. Most meg hát alig lézengtünk néhányan a szerelvényen; átszállás után pedig, a Blahánál a metrón még ülőhelyem is akadt, különösebben keresgélnem sem kellett, pedig arra számítottam, hogy alig férek majd fel a kocsira, akkora lesz a tumultus. Az újabb járványügyi szigorítások első körben tehát nyilvánvalóan meghozták az eredményüket – vagyis megtizedelték az utazógárdát, hiszen aki csak tehette, otthon maradt – hómofiszra, magyar! Ehhez nem kellenek különféle felmérések, módszertani leírások meg kontrollcsoportok, elég csak kimenni az utcára.
Persze felmérések most is, s egészen biztosan erről is készülnek majd – utólag is. Meg statisztikák! Csak hát én meg összefüggést látok aközött, hogy mennyire megváltozott a fővárosi tömegközlekedés képe (egyik napról a másikra), hogy milyen „lazán” jutottam be a munkahelyemre, és aközött, hogy Magyarország az elsők között tette lehetővé egy meghatározott összegig a hómofisz adómentes támogatását. A távirati iroda ismertette ugyanis a Niveus Consulting Group – illetve az üzleti tanácsadó cég nemzetközi hálózatának – régiós összehasonlítását, amelyből kiderült, hogy a jelenlegi járványügyi helyzetben az otthonról való munkavégzés szabályozása és az ehhez kapcsolódó támogatási programok kidolgozása különösen nagy figyelmet kapott több országban, így hazánkban is. Hát persze, hiszen különben nem is lehetett volna ülőhelyem a metrón, ha nem maradnak otthon oly sokan ezen a reggelen…
Az üzleti tanácsadó cég szerint a juttatások tekintetében rendkívül vegyes a kép: egyes országokban komoly támogatási programokat dolgoztak ki a koronavírus-járvány hatására, máshol azonban semmi nem történt ezzel kapcsolatosan. Most mondjam? Persze, mint mindig… C’est la vie! Számított tán valaki bármi másra?
S éppen ezért (mert nálunk idejében ébredtek…) fontos az is, hogy november óta – egyelőre csak a veszélyhelyzet végéig – a magyar kormány lehetővé tette a cégeknek a hómofisz adómentes támogatását havonta a minimálbér tíz százalékának megfelelő összegig, ami jelenleg 16 740 forintot jelent. A rendelet szerint kinek-kinek a munkaszerződésében foglaltaknak megfelelően, de a távmunkában dolgozó alkalmazottnak nyújtható az ilyen adómentes támogatás. Van, aki megteheti, hogy otthon marad, és ehhez én csak gratulálni tudok neki is, a munkaadójának is, minden elismerésemről biztosítva őket. Hómofiszra, magyar!
Más kérdés, hogy nem teheti meg mindenki, hogy otthonról dolgozik, hiszen azt a metrókocsit vagy villamost is, amelyen én is munkába zötykölődöm, vezetnie kell valakinek, távirányítással ez ma még nehezen lenne megoldható; egy, a közeljövőnkben játszódó sci-fiben talán már igen. Bírjuk ki még ezt az egy-két hetet, vegyük fel mindannyian a védőoltást, hogy aztán túltömött strandokon és más szórakozóhelyeken, fesztiválokon és táncházakban ünnepeljük meg a pandémia végét. Úgy tűnik nekem, mai szemmel nézve, hogy olyan lesz, mint egy igazi felszabadulás! Mert hát hétfő óta megint egy kicsit más lett minden. De mindennek elsősorban az adhat értelmet – nekünk pedig kitartást –, ami majd utána következik.
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
