Különösen groteszk momentuma volt Bíró László igazolt antiszemita szerencsi baloldali képviselőjelölt szereplésének, amikor a Hír TV riporterének már-már válaszolni akart volna brutálrasszista kijelentéseivel kapcsolatban, ám akcióba lépett egy divatosan feketére festett hajú hölgy. A nő íziben belefojtotta a szót védencébe, elterelte a jobbikos politikust és valósággal elhessegette ezek szerint túl rámenős – mert kérdező! – kollégánkat. Aztán a kimenekítő show folytatódott, mivel a riporter ment utánuk, s tovább kérdezett, a „Ne haragudjon” udvariassági formulát használva.
„Nem haragszunk, de nem nyilatkozunk” – mondta a bodyguard hölgyemény, mindjárt kétszer. Az egész abszurd jelenet olyan volt, mintha gyámság alatt állna a képviselő, aki engedelmesen behúzta fülét-farkát, mint egy megregulázott eb. A cigány- és zsidóellenes kijelentéseiről elhíresült összbaloldali közös képviselőjelölt aztán egy telefonos megkeresés alkalmával már tudta magától is a leckét: nem volt hajlandó válaszolni arra a felvetésre, hogy miért fenyegette meg lelövéssel a nála dolgozó varrónőket, hanem rögtön a mindenható sajtóosztályhoz irányította a tévé újságíróját.
Hasonló sorsra jutottak a nemzeti hírcsatorna kérdései, amikor Kanász-Nagy Máténak, Újpest LMP-s alpolgármesterének tették fel azokat. A LOP (Lehet Ostoba a Politika) újdonsült társelnöke többször is arra buzdította a tévéseket, küldjenek e-mailt, címezzék a sajtóosztálynak, s akkor választ kaphatnak. A riasztó példákat lehetne sorolni, amikor a mindenható sajtóosztályhoz utaltatnak a megkeresések és elzárkóznak az ellenzéki politikusok még a legegyszerűbb kérdések megválaszolásától is. Mindez jogosan veti fel annak a megalapozott gyanúját, hogy nem is ezek a politikusoknak látszó személyek a főnökei a sajtósaiknak. Ellenkezőleg: a sajtósok, PR-osok, kommunikátorok uralkodnak rajtuk.
Nem mentes ettől a szélsőséges sajtósfüggéstől a főpolgármester sem. Karácsony Gergely, amikor a Hír TV munkatársa afelől tudakozódott volna tőle, hogy mit szól Bíró László antiszemita kirohanásaihoz, az emiatt megfogalmazott nemzetközi bírálatokhoz, lehet-e egy ilyen ember az összegyúrt baloldal jelöltje, megint előadta rágalomáriáját arról, hogy szerinte a Hír TV neonáci csoportokat nevezett békés megemlékezőknek és ha majd bocsánatot kér emiatt, akkor lesz hajlandó szóba állni vele. Aztán, amikor kollégánk aziránt érdeklődött, összeszámolta-e már, hogy az utóbbi időben hányszor mentegetett antiszemita kijelentéseket tevő politikusokat, közbelépett egy, a magas méltóságú tisztségviselő zavarhatatlanságáért felelős cerberus, s a mikrofont tartó kezet is meglökve, erőszakosan elzárta az utat főnöke felé. Ennek az esetnek az ikertestvére játszódott le egy-két nap múlva, amikor egy kolléganő hasonló kérdésfeltevéseire – Mit szól ahhoz, hogy az európai zsidó szervezet is tiltakozik? Mekkora az az antiszemitizmus, ami már szerinte nem fér bele? – újból hallgatásba burkolózott a zordon fővárosvezető, s személyi testőrsége gondoskodott róla, hogy ne férkőzhessen a merész újságíró a fenség közvetlen közelébe. Mondhatni falanxba tömörülve, a testükkel védelmezték kalácsadó gazdájukat. Hogy még tragikomikusabb legyen a kép: legújabban Donáth Anna momentumos európai parlamenti képviselő is lakonikus tömörséggel úgy felelt arra a kérdésre, hogy miért támogatják ezt a jelöltet, aki antiszemita kijelentéseket tett: „Kérdezzék meg a sajtóosztályt!”
Mindezek a kirívó esetek felvetik a kérdést: vajon ki dirigál? Ki az úr a háznál? A bénázó, totojázó balliberó politikusok vagy a sajtóosztályok, PR-osok, kommunikációs szakemberek? Nem volna egyszerűbb, ha utóbbiak ülnének a botcsinálta, tötyörgő, csupán a haragvó gyűlölködésben jeleskedő képviselők, pártvezetők helyére? Vagy elég, ha ráírják a politikusok mezére használati utasításul: szóhoz engedése előtt a kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg sajtósát, gyógyszerészét? Ha már nélkülük úgysem tudnak meg sem moccanni a politikusok, nem volna sokkal egyszerűbb, ha a választásokon is a sajtó- és PR-osztályok káderei indulnának? Milyen érdekes volna, ha nem képviselők, hanem médiamunkások interpellálnák a kormánytagokat a T. Házban.
Így még az a szégyen is megeshet, hogy előbb-utóbb az országgyűlésben is a sajtóosztályhoz irányítják majd a házelnököt, ha egy törvényjavaslathoz hozzá kellene szólniuk.
