Röviden
Az Országos Választási Bizottság (OVB) estébe nyúló ülésén a Fidesz és a KDNP két népszavazási kérdésének hitelesítéséről döntött. Az ellenzéki pártok a referendumban azt kérdeznék az emberektől, hogy egyetértenek-e azzal, hogy a jövőben vizit- és napidíj
Az Országos Választási Bizottság (OVB) estébe nyúló ülésén a Fidesz és a KDNP két népszavazási kérdésének hitelesítéséről döntött. Az ellenzéki pártok a referendumban azt kérdeznék az emberektől, hogy egyetértenek-e azzal, hogy a jövőben vizit- és napidíj
Hamarosan kiírják azt a pályázatot, amelyre az M5-ös autópálya többségi tulajdonosának kivásárlását finanszírozó bankok ajánlatait várja a kormány. A kiíró ezúttal nem az Állami Autópálya Kezelő lesz, hanem annak egy évek óta szunnyadó cége, amelyet a pro
Egyre több egészségügyi intézményben ellenőrzik, hogy a betegeknek van-e biztosítotti jogviszonyuk: naponta már több mint 80 ezer páciensről ad információt az egészségbiztosító adatbázisa. Körülbelül 10 százalékuk kap piros jelzést, ami azt jelenti, hogy
A Baszk Haza és Szabadság (ETA) a konfliktus következménye, nem pedig maga a probléma. Tehát meg kell oldani a konfliktust, ehhez pedig tárgyalni kell valamennyi féllel – mondta lapunknak adott interjújában Jon Andoni Lekue, aki a hivatalosan betilt
Pokolgépes merényletsorozat rázta meg tegnap Algéria fővárosát. Az elkövetők egyik célpontja a miniszterelnöki hivatal volt. A detonáció következtében legalább 30-an meghaltak, 82-en megsebesültek. Egy nappal korábban a marokkói Casablancában robbantottak
Két rendzavarás szabálysértése miatt bíróság elé citált ember elleni eljárást szüntetett meg tegnap a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Kiderült, őket csak azért verték meg és tartották jogtalanul fogva a rendőrök, mert rosszkor voltak rossz helyen.
Tovább bonyolódik a múlt héten két kórház között a mentőautóban elhunyt beteg ügye. Az ÁNTSZ és az Egészségbiztosítási Felügyelet a kedden megkezdett vizsgálat eddigi adatai alapján azt állítja: csak a hódmezővásárhelyi kórház hibázhatott, és büntetőjogi
Nem hagyta cserben a BUX-ot az emelkedő trend, tegnap tovább folytatódott a magyar tőzsdei mutató emelkedése. Miután kedden sikerült a BUX-nak átlépnie a 24 ezer pontos határvonalat, elemzők azt nyilatkozták, hogy az emelkedés tartós maradhat. A tőzsde mu
A hetvenöt éve született Antall József néhai miniszterelnökre emlékeztek a politikus sírhelyénél tegnap a Fiumei úti temetőben.
Bár továbbra is Horváth Ágnes és Ungár Klára a legesélyesebb az egészségügyi miniszteri és államtitkári tisztség betöltésére, korántsem biztos, hogy ma az SZDSZ ügyvivői testületi ülése után a párt konkrét személyeket nevez meg tárcavezető-jelöltjeként. E
A gazdasági vesztegetésért két évet ült exbankár Kunos Pétert is javasolták a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) új elnökének – értesült lapunk. Hitközségi források szerint egy Suchman Tamás, Kunos Péter, Tordai Péter, Fröhlich Róbert nevével fémjelez
Pattanásig feszült a helyzet Ukrajnában, bármelyik pillanatban elszabadulhatnak az indulatok. Több százezres tüntetés volt Kijevben a parlament feloszlatása ellen, illetve annak támogatására, egy nappal azután, hogy az ukrán alkotmánybíróság egy héttel el
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Húsz éve ért el a sportág a legnagyobb mélypontjára.
81 ukrán gépet semmisített meg az orosz légvédelem.
A Starship egy Texasban végzett teszten semmisült meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.