- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet

Orosz leánycéget vásárolt az OTP

A bujdosók badacsonyi emléke

Bővül a Duna Bizottság

Lánchídi mokka

Röviden

Röviden
Kitüntetés Sólyom László köztársasági elnök tegnap a Sándor-palotában átadta a március 15-e alkalmából adományozott Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (polgári tagozat) kitüntetést Kurtág György (képünkön) kétszeres Kossuth-díjas zene

Neveltje is megölhette a csepeli gondozónőt

Tehénhátsó a vallási többségnek?
A fax ott van, a tehén meg itt – mondta Szabó Géza, a Szent István-bazilika kanonok-plébánosa, arra utalva: hiába kérte Steiner Pál MSZP-s polgármestert, távolítaná el a bazilika előtti téren időszaki kiállítás címén elhelyezett trágár tehénplasztik

Egyelőre nem mond le Paroubek

Cipruson még bíznak az újraegyesítésben

Arabul is szól a Kreml

A Fidesz és a KDNP nem vitázott
Gyurcsány Ferenc nehezményezte tegnap az Országgyűlésben, hogy az általa képviselt nagy átalakítások, illetve a tandíj, a vizitdíj és a gázáremelés közé egyenlőségjel került. Kuncze Gábor (SZDSZ) a változtatás szükségessége mellett érvelt, míg a szocialis

Ultimátum Izraelnek

Kettészakad Bolívia?

Keményen megfizetjük az áfaemelést
A bevezetendő áfaemelés komoly kihatással lesz az élelmiszerszektorra, érinti a termelőket, a feldolgozókat, a kereskedőket és a fogyasztókat is, nagyjából egyformán, negatívan. A különböző oldalak egybehangzó véleménye szerint az áfaemelést vagy a termel

Amerikára veti szemét az al-Dzsazíra
Ha elhárul minden akadály, és Al Jazeera International néven az év végétől az arab hírtelevíziónak sikerül elindítania angol nyelvű programját, akár egy érdekfeszítő konkurenciaharc is kialakulhat a soha nem elég drága információ világkereskedelmében. Köv

A rektorok a tandíj mellett

Érdemes lakást tervasztalról venni
Sokszor hangoztatott vélemény immár évek óta, hogy az újlakás-piacon az éleződő versenyhelyzet miatt a vevő az úr. Noha ebben is rejlik némi igazság, a legelőnyösebb helyzetben mégis kétségkívül azok vannak, akik egy induló beruházás kezdeti szakaszában v

Állampapír: eltűntek a befektetők

Fontos híreink
Kocsis Máté: Hogy tessék?? + videó

Nem változik a hulladékszállítás az ünnepek alatt

Gördülő luxuslakosztály, amely mindenen átcsörtet

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Ismét túszként kezeli a budapestieket Karácsony Gergely
A főpolgármester a saját mulasztásait igyekszik a kormányra fogni, miközben az ismét több milliárd forintos fejlesztést biztosít Budapest számára.

„Minden rendes országban van” – A vagyonadó bevezetése mellett kardoskodott Bod Péter Ákos
A Tisza-közeli közgazdász a Tisza megszorítócsomagjában foglaltakat erősítette meg.

Megint a rezsicsökkentés eltörléséről beszél Magyar Péter szakértője
Már megszokott, hogy a Tisza Pártról minden nap kiderül, hogy megsarcolná a magyarokat.

Közös ünnep, angyalbatyuk és segítség: emlékezetes volt a „Mindenki karácsonya”
Kétszázötven ajándékcsomagot adtak át a Káritász ünnepségén.
Külföldi híreink

Kriptodiktatúra az EU-ban: a bíróság ítélete Tusk Lengyelországáról
Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyminiszter-helyettes és a Magyar–Lengyel Szabadság Intézet vezetője kemény üzenetet küldött.

Rutte már az európai katonák ukrajnai bevetését tervezi
Milliméterekre a harmadik világháború.

Ausztráliai terrortámadás: a merénylők hónapokon át készülhettek a mészárlásra
Hónapokig készültek a merényletre.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

A magyargyűlölő román klubelnök rátámadt Kovács István játékvezetőre a rangadó után
A román labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának rangadóján az FCSB 2-1-re nyert a Rapid Bukarest ellen.

Magányos karácsony? Hogyan birkózzunk meg vele? Egy tudós javaslatai
Dr. Paul Jones öt megközelítést ajánl a magány kezelésére.

Mesés hozamot könyvelhetett el, aki ebbe a nemesfémbe fektette pénzét idén
Rég nem látott tőzsdei emelkedést produkáltak a nemesfémek idén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
