Vasárnap két szavazást tartottak Bolíviában. Az egyiken az alkotmányozó nemzetgyűlés 255 tagját választották meg, a népszavazás pedig arról szavaztatta meg a bolíviai lakosságot, hogy akarják-e az autonómiát az egyes tartományokban. Az eredmény felemásan sikerült Evo Morales, Bolívia első indián elnöke szempontjából. Mindkettőt megnyerte ugyan, de nem a szükséges arányban, és a mostani eredmények az alkotmányozó gyűlés augusztusi megalakulása előtt gazdaságilag és politikailag is kettéosztották az országot.
A népszavazáson arról döntöttek a bolíviaiak, hogy a kilenc tartomány melyike akar önkormányzatot a központosítás helyett. (Morales a központosított hatalom híve). Ötben a MAS, „El Evo” elnök kormánypártja nyert, a többi négyben – leginkább az ország keleti felében – pedig Morales tavalyi ellenfele, a volt liberális elnök, Jorge Quiroga. Kelet-Bolíviában, az úgynevezett „keleti félholdban” összpontosul az ország természeti kincseinek többsége.
Morales pártja az alkotmányozó nemzetgyűlési választásokon is nyert, de a szükséges kétharmados többségre nem tett szert.
Kettészakad Bolívia?
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!