Érdemes lakást tervasztalról venni

Sokszor hangoztatott vélemény immár évek óta, hogy az újlakás-piacon az éleződő versenyhelyzet miatt a vevő az úr. Noha ebben is rejlik némi igazság, a legelőnyösebb helyzetben mégis kétségkívül azok vannak, akik egy induló beruházás kezdeti szakaszában vásárolnak lakást – derül ki az Otthon Centrum felméréséből.

Dénes Zoltán
2006. 07. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha az alacsonyabb ár az egyik legfontosabb szempont az új lakás vásárlásakor, úgy érdemes azt még a tervezőasztalon megvenni – állítja az Otthon Centrum elemzése. Az új lakások piacán ugyanis az éleződő verseny miatt a legelőnyösebb helyzetben azok vannak, akik az induló beruházás kezdeti szakaszában vásárolnak. Az ingatlanközvetítők szerint ekkor a lakások nagyon sok esetben bevezető áron vásárolhatók meg, s így átlagosan háromszázalékos megtakarítás érhető el. Ez egy tipikus, 15 milliós budapesti lakásnál 450 ezer forintos zsebben maradó pluszt jelent. Ennek magyarázata, hogy a nagyobb lakóházépítések általában előértékesítési periódussal indulnak, amihez még nem feltétel az építési engedély megléte. Ekkor a lakásoknak még nincs végleges alaprajzuk, s az átadási dátumot is legfeljebb hónapos intervallummal adják meg. Mivel azonban a beruházáshoz a banki finanszírozás megszerzésének alapja a hitelintézetek részéről elvárt 20-25 százalékos értékesítettség, a fejlesztők ebben a szakaszban sokféle vevőcsalogató módszerrel, főként alacsonyabb árajánlattal élnek. Ezekkel tehát az esetleges bizonytalanságokból eredő kockázatot kompenzálják az előértékesítési periódusban.
Az Otthon Centrum tapasztalatai szerint ez az időszak rövidülő tendenciát mutatva jellemzően egy–három hónapig tart. A banki finanszírozás megszerzésétől és a jogerős építési engedély meglététől kezdve azonban már megszűnik a vevők bizonytalansági kockázata, s az előszerződések helyett már végleges szerződések köthetők, tehát ekkortól már drágábban próbálják értékesíteni a lakásokat. A vevők az előértékesítéskor megvásárolt lakás esetében nemcsak az alacsonyabb árral, hanem a kisebb elvárt önrésszel is előnybe kerülnek a későbbi vásárlókkal szemben.
Az Otthon Centrum felmérése szerint az árkedvezmény helyett gyakori az egyéb extra felszereltség nyújtása. Ez lehet például a konyhabútor beépítése vagy a lakáshoz tartozó garázs ingyenes felkínálása. Az azonnal érvényesülő előnyök mellett a jó befektetést jelentő ingatlanokkal komoly értéknövekedést is elérhetünk, ha egy induló beruházás kezdeti szakaszában vásárolunk lakást. Az Otthon Centrum tapasztalatai szerint nem példa nélküli, hogy belvárosi vagy Duna-parti lakások esetében két-három év alatt – akár még a lakások átadása előtt – 50 százalékos felárral adhatjuk tovább lakásunkat, ha a kezdeti, előnyösebb feltételekkel vásároltuk meg azt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.