- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
ORTT: Semmit nem ért az ügyész szava
Légi harc a turisták felett
Égei hidegháború – így jellemezte a görög–török viszonyt az egyik hírügynökség kedden, miután egy incidens során öszszeütközött és lezuhant a két fél egy-egy vadászgépe. Nem férhet hozzá kétség, hogy az állig felfegyverzett szomszédok öszszecs

ORTT: Semmit nem ért az ügyész szava

Légi harc a turisták felett
Égei hidegháború – így jellemezte a görög–török viszonyt az egyik hírügynökség kedden, miután egy incidens során öszszeütközött és lezuhant a két fél egy-egy vadászgépe. Nem férhet hozzá kétség, hogy az állig felfegyverzett szomszédok öszszecs

Kicselezték a gazdasági lobbit
Egyelőre finoman szólva is hűvös fogadtatásban részesíti a kormány a választások után fellépő gazdasági lobbiszer-vezeteket. Máig nem került sor az általuk javasolt egyeztetésekre. A gazdasági lobbi háttérbe szorítására utal az is, hogy úgy tűnik, lekerül

Szabadlábon a sajtós

Értékrendek ütközése
Bánffy György színművészt aligha kell bemutatni, hiszen közel hatvan éve van a pályán, számos színdarabban, filmben, tévésorozatban játszott. Versmondóként is számtalan könyvtárban, ünnepségen hallhattuk. A Kossuth-, Kazinczy- és Jászai-díjas művésszel a

Lecke a miniszternek az erkölcsi alapról

Béketervről szavazhatnak a palesztinok

A hűséges részvényes jutalmat kap

Felülírta a politika az OMV-fúziót

Veres táskájában a kormányprogram
Konkrétumok nélkül, de ismét takarékoskodást ígért tegnap Veres János pénzügyminiszter, az euró 2010-es bevezetésére vonatkozó kérdésre ugyanakkor kitérő választ adott. A kiszivárgott hírek szerint Veres az új kormányban a helyén marad, ami elemzők szerin

Trükkös lopássorozat
Az egész ország területén garázdálkodó grúz származású, ukrán állampolgárságú tagokból álló, trükkös lopásokra szakosodott bűnözői csoport vezetői ellen indult büntetőeljárás Nyíregyházán. Tizennégy gyanúsított még szökésben van.

II. János Pál útján

Sugárzó anyag a talajvízben
Erős radioaktivitást mutat a talajvíz a franciaországi La Hague sugárzó hulladékokat tároló telepének közelében. Főként az aggasztja a kutatókat, hogy a mintákban igen nagy mennyiségben mutatták ki az egyik legveszélyesebb anyag, a trícium jelenlétét. Jap

Üdülési csekkek a párna alatt
Már eléri a 15 milliárd forintot az eddig be nem váltott, érvényes üdülési csekkek összértéke, ami arra utalhat, hogy a tulajdonosoknak gondot jelent a szelvények felhasználása. Talán az sem véletlen, hogy a szállodák féláras akcióval próbálják kicsalogat

Magyar megy, Hiller jön

Napi sajtószemle

Üzenet a lengyeleknek

Zöld jelzés a Hankooknak
Még nem döntötte el a Levegő Munkacsoport, hogy jogszabálysértés miatt bírósághoz fordul-e a Magyarországon beruházni készülő koreai cég ügyében. A Környezetvédelmi Főfelügyelőség szerint ugyanis nem veszélyezteti a környezetet a Hankook Tyre közeljövőben

Afrikai közvetítéssel tárgyalnának a baszkok?
Az ETA katonai szárnya hétfőn bejelentette, legfeljebb három-négy hónapnyi türelmi időt ad politikai szárnyának, a Batasunának, hogy eredményt érjen el a madridi kormánnyal. Zapatero viszont azt közölte, hogy júniusban kezdi meg a tárgyalásokat az ETA-val

Fontos híreink
Ünnepi bevásárlás: Így tartanak nyitva az élelmiszerboltok december 24-én és szilveszterkor

Soros áll a brüsszeli és a kijevi elit mögött

Luke Littler sokkoló szavai a darts-vb részeges játékosáról, akivel üzenetváltásba kezdtek

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Köd és pára: szürke hétfő vár ránk + videó
Nem sok derűt tartogat az időjárás.

Derüljön ki végre: káros vagy jótékony hatású a kávé?
A fekete pörkölésének erőssége is fontos tényező.

Átütő siker a DPK háborúellenes gyűlése, mindenhol megteltek az arénák + videó
A rendezvények csúcspontját Orbán Viktor miniszterelnök helyzetértékelései jelentették.

Szentkirályi Alexandra: A politika nem labdajáték és nem pontgyűjtésről szól, az emberek jövőjével kell foglalkoznia
A nemzeti oldal nem számokként és gazdasági adatokként tekint az emberekre, hanem egy összetartó közösség tagjaiként – hangsúlyozta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a lapunknak adott interjúban.
Külföldi híreink

Az amerikai hírszerzés vezetője az iszlám ideológia veszélyeire figyelmeztetett
Európa a rossz példa.

Clinton miatt visszafelé sülhet el az Epstein-ügy
A baloldal számára egyelőre kínosabb az ügy.

Referendumot kezdeményez a román elnök a bírák és ügyészek körében
Az ellenzék az elnök felfüggesztését fogja kérni a parlamenttől „az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadások” miatt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Kapitánya kitálalt Mohamed Szalah helyzetéről, a liverpoolinak az ő rekordjára fáj a foga
A csapatkapitány sérülése és egy kihagyott tizenegyes is színesítette az Afrikai Nemzetek Kupája nyitómérkőzését.

Az írek elleni kiesés borzalmától Szoboszlai szárnyalásáig
A Rapid sport év végi összegző műsorában a labdarúgás a téma.

A Nyugat alkonya – hát már ott tartunk?
Van remény, hogy a vesztébe rohanó Nyugat-Európa közép-európai segédlettel mégis megmenekül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

