Jobban segítik majd a magyar cégeket
Rövid kezdeti bizonytalankodás után meredeken felfelé indult a Budapesti Értéktőzsde fő indexe. A javulás elsősorban az OTP, a Mol és a Richter részvényeinek köszönhető, a hangulatot a nemzetközi környezet is fokozta. A jelentősebb európai mutatók nyeresé
Rövid kezdeti bizonytalankodás után meredeken felfelé indult a Budapesti Értéktőzsde fő indexe. A javulás elsősorban az OTP, a Mol és a Richter részvényeinek köszönhető, a hangulatot a nemzetközi környezet is fokozta. A jelentősebb európai mutatók nyeresé
Nyílt levélben fordult Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz és Magyar Bálint oktatási miniszterhez több művész és művészeti egyesület az alapfokú művészetoktatás költségvetési támogatásának január 1-jétől tervezett drasztikus csökkentése miatt. A levél írói
Hivatalosan is magyar termelők kezébe került tegnap az olasz kézben csődbe ment székesfehérvári tejüzem. Az új tulajdonosok a korábbi piacok visszaszerzését tervezik.
Kártyavárat épített a költségvetési vita második napján a parlament éjszakáig tartó plenáris ülésén a Fidesz. Az ellenzéki párt az akcióval a jövő évre tervezett büdzsé megbízhatóságát kívánta jellemezni, érzékeltetve, hogy a költségvetés már most, elfoga
Románia csatlakozása az Európai Unióhoz jó és hasznos, de nem mindenáron – mondta Tőkés László tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szerint a romániai magyar közösségnek vélhetően annyi joga marad, am
Nincs esély a kórházak finanszírozásának emelésére 2006-ban – állapította meg az Állami Számvevőszék, miután véleményezte a jövő évi költségvetési javaslatot. Az egészségügyi miniszter úgy látja: más intézkedések miatt az intézmények pénzügyileg még
Rálőttek csütörtökre virradóra azokra a rendőrökre és tűzoltókra, akik a párizsi elővárosokban napok óta tartó zavargásokat próbálták megfékezni, miközben fiatalok felgyújtottak egy autókereskedést és több városi buszt. Dominique de Villepin francia kormá
Hetvenháromezerre módosították a pakisztáni hatóságok az október nyolcadikai földrengésben elhunytak hivatalos számát. Azonban újabb halálozási hullám fenyeget az ázsiai országban, mert egy hónappal a tragédia után még mindig százezrekhez nem jutottak el
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Egy népszerű brit író, George A. Birmingham a hazánkról szóló művében kifejti: Közép-Európa térképét újra kell rajzolni, mert lehetetlen, hogy Magyarország a jelenlegi állapotában maradjon meg.
Szekeres Imre elképzelése szerint ha a Tisza és a „tiszántúli” ellenzék okosan együttműködne, talán még a kétharmad sem lenne kizárt.
A Liverpool szerdán közép-európai idő szerint 12.30-kor Japánban, Jokohamában a Yokohama F. Marinos csapata ellen játszik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.