- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
A népszavazás nem a pénzről szól
A kettős állampolgárságról rendezett népszavazás elsősorban érzelmi kérdés a magyarság számára – nyilatkozta lapunknak az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Pap Géza ugyanakkor nem lát más lehetőséget, mint az igennel szavazást, mert –
Emelkedik a fapadosok kihasználtsága

A népszavazás nem a pénzről szól
A kettős állampolgárságról rendezett népszavazás elsősorban érzelmi kérdés a magyarság számára – nyilatkozta lapunknak az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Pap Géza ugyanakkor nem lát más lehetőséget, mint az igennel szavazást, mert –

Emelkedik a fapadosok kihasználtsága

Vissza kell szorítani a mérleghiányt
Három fő prioritást emelt ki a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének tegnapi gazdasági fórumán tárcájának terveit ecsetelve Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter. Mint mondta, a gazdasági fejlődést három prioritás mentén képzeli el: a m

Európai űrszonda a Holdnál
Hold körüli pályára állt az első európai űrszonda. A napenergiát hasznosító SMART–1 több mint két éven át keresi a választ az égitest keletkezésének rejtélyére, és az emberlakta állandó bázisok számára nélkülözhetetlen vízjég után is kutat.

Leváltási hullám a HM-ben
Négy vezetőjét menti fel eddigi posztjáról Juhász Ferenc. A honvédelmi miniszter szerint a személyi változásoknak nincs közük az Állami Számvevőszék elmarasztaló jelentéséhez, a beszerzések felügyeletét mégis másokra bízzák.

A bársonyos forradalomra emlékeznek

Államháztartási csiki-csuki
Míg az MSZP–SZDSZ-kormány a hazai makrogazdaság egyenletes javulását hangoztatja, addig az államháztartás január– októberi adatai újabb negatív rekordot döntöttek: a Pénzügyminisztérium (PM) tegnapi tájékoztatója szerint az államháztartásban o

„Családfasor” az etyeki főút mentén

Felmentették Tasnádit
Felmentették Tasnádi Pétert a csaknem negyedmilliárd forintos adócsalás vádja alól tegnap a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen, így az nem jogerős.

Ész és erő harca az ukrán tévévitában
Rendkívül felfokozott várakozás előzte meg kedden este az ukrajnai elnökválasztás két jelöltjének, Viktor Juscsenkónak és Viktor Janukovicsnak a központi ÚT–1 tévécsatorna által megszervezett nyilvános vitáját, amelyet a nagy érdeklődésre való tekin

A magyarok ára

Szétverték a tüntetést Bukarestben
Huszonhét Greenpeace-aktivistát, köztük magyarokat bántalmaztak és tartóztattak le Bukarestben tegnap a román kormány épülete előtt. A Victoria-palota elé kivonuló román, magyar, német és osztrák környezetvédők azt a 350 000 aláírást szerették volna átadn

Foodapest: terítéken az élelmiszeripar

Betiltott adventi keresztek

A vesztesek büdzséje

Pesten vége a hőterápiának
Nem végeznek többé hőterápiás kezelést a fővárosi Péterfy Sándor Utcai Kórházban – erősítette meg lapunk információját Budaházy Emil főigazgató. A döntés több száz daganatos beteget érint.

Hazamasíroznak a bakák
A kormány elismerte: egy század katona Irakba küldéséről tárgyal. A parlament honvédelmi bizottsága állást foglalt arról, hogy az iraki magyar kontingensnek nem kell már idén hazatérnie.

A közelgő télre várnak a közterületiek

Röviden

Fontos híreink
Tíz év börtönt kaphat a bukott dél-koreai elnök

Hírszerzési adatokkal segítette Nigéria az Iszlám Állam elleni amerikai katonai akciót

„Kárpátkemence”: 1100 éves kulináris utazás egy kötetbe tömörítve

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Nemcsak lopott, ütött is: magyar állampolgárt vittek el a bécsi rendőrök
A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

Karácsonyi fényjátékkal köszöntötte az ünnepet a pápai mentőállomás
A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

„Na szia, mentő!” – mutatjuk, ki az a mentésirányító, aki a négyéves hősnek segített
Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Baleset miatt lezárták a 32-es főutat
Jászberény térségében ütközött két jármű
Külföldi híreink

Fontos bejelentést tett a Fehér Ház
Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a közösségi médiában közzétett bejegyzésben adott tájékoztatást.

Egy kis szundi a parton: barátfóka borzolta a kedélyeket Olaszországban
Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.

Putyin kijelentése mindent megváltoztathat – akár tűzszünetre is készek az oroszok?
Sajtóhírek szerint az orosz elnök hajlandó volna engedményeket tenni.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Elhunyt a The Cure gitárosa, Perry Bamonte
A zenész 65 éves volt.

Putyin ajándéka mindenkit meglepett + videó
Az orosz külügyi szóvivő hihetetlen ajándéknak nevezte az orosz elnök meglepetését.

Ismét gyászol a győri kézilabdázás, elhunyt a magyar vízilabdázókkal is sikeres szakember
A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

