Ugatni fogunk?

Frank Henrit figyelem. (Francia kerekes 1910-ben.) Azt játssza, hogy defektje van. A többiek beérik. Frank Henri erre begerjed, begerjeszti magát, utánuk ered és szidja őket. Frank Henrit a düh élteti. S aztán fütyül, amikor nyer. A harag vitte arra, hogy önmagát is felülmúlja. Gyakran játszotta, hogy defektje van. Frank Henrit a düh éltette. A napokban elhunytDonald Blessing amerikai evezős (mellesleg olimpiai bajnok a nyolcasban az 1928-as olimpián) vérfagyasztó módon üvöltött, amikor a kaliforniai egyetem csapatát győzelemre vezényelte.Álltak az emberek a parton, és a kormányos magánszámára figyeltek, aki megvadult terrierként űzte-hajtotta társait, minha egy tűzfolyam elől menekülnének. Még a New York Times is Blessing Tarzant megszégyenítő üvöltéseivel foglalkozott.A kormányost az üvöltés éltette.Egy alkalommal Gellér Sándor, az Aranycsapat tartalék kapusa rosszul védett. Mintha mandiner lett volna, a labdák sorban kipattantak róla, sok köszönet nem volt abban, amit mutatott.Másnap Salamon Béla, a neves komikus megállította a kapust:– Gellérkém – mondta –, hallom, maga több nyelven beszél.– Igen, Béla bácsi, a románt a mai napig beszélem, németül is tűrhetően gagyogok, igaz, sokszor nincs alany és állítmány, oroszul három hónap leforgása alatt írtam és olvastam, húsz nyelven el tudom mondani, hogy mi a kenyér, a tej, a víz, a sör..., a kapuban egyfolytában anyázok... és így tovább.Salamon félbeszakította a kapust:– Gellérkém, akkor maga miért nem tanult nyelveket?– Hát tudja, Béla bácsi, nem volt könnyű az életünk... De miért tetszik kérdezni?– Mert olyan jó volt vasárnap a kiejtése...Gellért az anyázás éltette.Hát így van ez a sportban. Aki sikerre, eredményre vágyik, belső tűz nélkül nem teheti. És ennek folyományaként önmagában beszél, máskor ordít, harsog, bömböl és üvölt. Az erő vulkánkitörése ez. A káromkodás pedig a futball szakmai nyelve. Nincs benne semmi erotika.Henri Michaux francia írót idézi Brassai Picassóról szóló híres könyvében: „Csak úgy tudok írni – mondja Michaux –, ha közben hangosan beszélek. Ez olyan, mint valami bájolás, hallanom kell a hangomat.”Ha a sportolót a siker vezérli, olykor kiereszti a torkát, és úgy üvölt, mint a sakál. Ez olyan, mint valami vonzerő, hallania kell a hangját. A hang dübörög, lüktet, célba segít. Tessék csak napjaink diszkoszvetőire, kalapácsvetőire gondolni, akik a dobókörben mérges vadállatok.Még a szófukarság világbajnoka, Szalay I Antal (az Újpest jobb fedezete 1933 és 1939 között, huszonnégyszeres válogatott labdarúgó, az 1938-as világbajnokságon ezüstérmes csapat tagja) is „megbotlott” egyszer, akiről köztudomású volt, hogy három-négy napot is adott magának egyetlen tőmondat megfogalmazásához.A válogatott edzésén, mint általában, karthauzi barátként hallgatott. Levonulás előtt azonban még akart egyet rúgni Hádának, éppen ezért a kapus felé kiáltott:– Véded?Polgár „Drumi”, legsokoldalúbb játékosaink egyike könyörtelenül lecsapott a szóra:– Nézzék már, ennek a Szalaynak be nem áll a szája!Summa summarum: „Ugatni fogunk, ha nem beszélhetünk” – írta Jókai.Veszíteni fogunk, ha nem ordíthatunk – vélhetjük a sportolókkal együtt mi.