A létminimumon innen, a reményeken túl

Vegyünk példának okáért egy kis lurkót, aki szeptemberben ott gubbasztott a tévé előtt. A változatosság kedvéért nem valamelyik agyament „kártúnnetvörk” rajzfilm előtt rágógumizott, hanem tátott szájjal bámulta, ahogy – teszem azt – kajakosaink, kenusaink az olimpián tönkreverték a világot. Még vége se volt az adásnak, amikor közölte a szülőkkel: én kajakozni vagy kenuzni akarok. A kifinomult pedagógiai érzékű szülő pedig bólintott: jól van, fiam, beíratlak a Központi Sportiskolába.Lássuk csak, milyen útja-módja van annak, hogy valaki a KSI-ben sportolhasson! Merthogy a nehéz helyzetben lévő magyar sport egyik legnehezebb helyzetben lévő intézménye a Központi Sportiskola. Intézmény – milyen profánul hangzik egy olyan dologgal kapcsolatban, amely arra hivatott, hogy a mindenkori hazai élsport valódi utánpótlásbázisát biztosítsa. Sokkal inkább illik rá a kifejezés: fogalom. Kicsit sem túlzás, hogy a Központi Sportiskola 1963-as alapítása óta valóban azzá vált. Lassan tehát negyven esztendeje vannak kiváló edzői, pedagógusai, figyelemre méltó eredményei, szakmai sikerei. Mindebből egyre több és több. Csak egyvalamiből van egyre kevesebb. Nem kell hozzá különösebben nagy fantázia, hogy bárki kitalálja: pénzből.Hazsik Endre jövőre éppen a tizedik évét kezdi meg az intézmény főigazgatói székében. Sosem volt ez igazán kényelmes ülőalkalmatosság, mostanság meg végképp nem az. Pedig az eredmények alapján éppenséggel lehetne.– Fennállásunk legnagyszerűbb évét zárjuk az idén, legalábbis ami az eredményességet illeti – mondja a főigazgató kicsit hátradőlve ebben a bizonyos székben. – Hatvanhárom óta Sydneyig – Wladár, Sudár, Kenéz és Horváth Csaba jóvoltából – négy olimpiai bajnokkal büszkélkedhettünk. Ausztráliában pedig hét vízilabdázónk és Storcz Botond révén, öszszesen kilenc aranyat jegyezhetett egykori KSI-s versenyző! Azt hiszem, ez megfelelő válasz mindazoknak, akik esetleg megkérdőjelezik intézményünk létjogosultságát. De tovább megyek, az olimpiai pontokat és az egy egyesületből nevezett olimpiai résztvevők számát tekintve magasan vezetjük a hazai egyesületi listát.– Csakhogy a közvélemény ebből annyit lát, hogy MTK-s, honvédos, BVSC-s bajnokok állnak a dobogón.– Az még talán a kisebbik baj. Nagyobb gond, hogy a hivatalos támogatást is a sportolók jelenlegi egyesületei kapják. Ha már az MTK-t említette, évtizedek óta nem szerepeltek kék-fehérben ilyen sikeresen olimpián, elsősorban éppen Storcz jóvoltából. Kifejezetten jólesett, hogy meghívtak minket az évadzáróra, ennél a gesztusnál azonban nem tehetnek többet.– A KSI az Ifjúsági és Sportminisztérium intézménye, így nem is kérdés, hol tehetnék azt a többet.– Nos, mi is azt reméljük, hogy ez valóban nem lesz kérdés. Mert most jöhetnék a panaszáradattal, hogy kérem, mi hozzuk az eredményeket, a pénz meg évről évre kevesebb; hogy nem megfelelő színvonalú a működésünk és a létezésünk feltételei sem biztosítottak. Ezzel azonban sem én, sem maga az intézmény nem lenne „beljebb”. Deutsch Tamás miniszter úrral személyesen beszéltük meg a teendőket, a lehetséges megoldásokat, s ígéretet is kaptunk a költségvetésünk, a majd rendelkezésünkre álló összeg bővítésére. Számomra ez garanciát jelent.– Ez mind szép, de joggal kérdezhetik a kétkedők: hol volt ez a minisztériumi hozzáállás ez elmúlt esztendőkben?– A hozzáállással eddig sem volt probléma. Mi is tisztában voltunk azzal, hogy egy olimpia előtt elsőbbséget kell élvezniük azoknak a sportolóknak, akik kvalifikációs versenyekre készülnek, utaznak, illetve olimpiai résztvevőként öregbítik hírnevünket. Irányunkban pedig megint egy gesztusra tudok hivatkozni: a KSI volt az egyetlen, ahonnan – megint csak miniszteri döntés nyomán – dr. Szabó Tamás szakmai igazgató kollégámmal képviselhettük sportvezetőként az egyesületet. Odafigyelés tehát eddig is volt. Most azonban, az új olimpiai ciklus elején tényleg eljött a mi időnk, vagyis az utánpótlás ideje.– Lecsupaszítva: a fizetés ideje. Milyen pillanatnyilag az anyagiak terén a KSI kórlapja, s milyen nagyságrendű lehet a gyógymód?– Tényleg csak a tényekre szorítkoznék, s nem valamiféle Tiborc-szerepre. Eddigi költségvetésünk mintegy 144 millió forint volt. Ebből körülbelül harmincmilliót visz el az olyan létesítmények bérlése, mint a Népstadion vagy a Sportuszoda. Működtetünk továbbá tizenegy szakosztályt, fizetünk edzőket, felszereléseket. Egy húszmilliós plusz már elég lenne ahhoz, hogy orvosolja a kilátástalanságot. A minisztérium belső pénzügyi vizsgálatai is rendre kimutatták, hogy a létminimum alatt létezünk.– Meg se merem kérdezni, hogy az edzők fizetése például mennyi.– Én viszont el merem mondani. Hatvanötezer forint a bruttó átlagbér. De ezt legalább mindig pontosan, időben megkapják. A legtöbb hazai sportegyesület esetében ez azért korántsem ilyen magától értetődő.– Mennyire nagy a tülekedés a felvételre vágyó srácok körében?– Őszinte leszek: semennyire. Míg a hetvenes években izzottak az úgynevezett K-vonalak a protekcióért, addig három éve az utolsó felvételire tizenhét gyerek jelentkezett. Márpedig nekünk minél nagyobbat kellene merítenünk a hálónkkal, hogy kifoghassuk azokat a bizonyos aranyhalacskákat, akikből az újabb Kásások és Storczok lesznek. S az sem lenne baj, ha ezen a hálón nem tátonganának jókora lyukak. Tehetségben most sincs hiány. Megint egy kis statisztika: hét aranyat hoztunk el idén a korosztályos világversenyekről, s például cselgáncsban még egy újabbra van esély. Ezek a srácok ugyanakkor csak úgy jutnak el edzőtáborokba, külföldi versenyekre, ha a szülők vállalják az anyagi áldozatot. S amikor tőlünk kiöregszenek, mi egy fillért sem kapunk azoktól az egyesületektől, amelyek később majd éppen ezeknek a gyerekeknek a világraszóló eredményei alapján lesznek juttatásokra jogosultak, kapnak szponzori pénzeket. Ha nagyon sarkítani akarnék, akkor azt mondanám: mi vetünk, ők aratnak.– A helyzet tehát – kissé paradox módon – kilátástalan, de nem reménytelen.– Nem hinném, hogy némi optimizmus naivitás a részemről. Az egész intézmény átszervezés alatt áll. Az iskolát, ahol a gyerekek a sport mellett tanulnak, leválasztják rólunk, s formailag is sportegyesület leszünk. Meggyőződésem, hogy megfelelő feltételek között működő sportegyesület.