A józan ítélőképesség zavarba ejtő hiánya

Szégyenteljes vereséget szenvedett a magyar labdarúgó-válogatott Grúziában a házigazda együttestől, s ezzel megpecsételődött a csapat sorsa, hiszen csupán matematikai esély maradt a világbajnoki döntőbe jutásra. A 3-1-es eredmény tulajdonképpen még hízelgő is az együttes számára, ugyanis a mérkőzés jelentős részében tíz emberrel játszó grúzok emberhátrányban is lefocizták legjobbjainkat a pályáról. A látottaknál legfeljebb Bicskei Bertalan szövetségi kapitány értékelése volt mellbevágóbb, aki a kilátástalan kapkodás után a sportnapilapnak kijelentette: „Csapatom sokat tett azért, hogy sikerrel szerepeljen.”

Mielőtt bárki azt hinné, hogy Bicskei a tbiliszi éjszakában vesztette el józan ítélőképességét, sietve felhívom a figyelmet a korábbi értékeléseire. A kapitány ugyanis a Jordániában kiharcolt bravúros döntetlen, a bosnyákokkal szemben itthon elért hasonló eredmény után is a pozitívumokat emlegette, sőt a litvánokkal szemben hazai pályán elszórt pontokat követően is a balszerencsére panaszkodott. De a két hete Németországtól a Népstadionban 5-2-re elveszített gálameccset követően is igyekezett optimista lenni, s bár a gólkülönbség miatt csalódott volt, a mutatott játék miatt már nem.
Nyugodtan kijelenthetem: Bicskei egy igazi másként gondolkodó. Ő, a szakember mindig másik meccset lát, mint a laikus szurkoló, s a legvérlázítóbb eredményt követően is kiáll játékosai mellett. A kapitányra mindig számíthattak kedvencei. Tavasszal a Vasas edzéseinek látogatásától sportszerűtlenség miatt eltiltott Pető még a száműzetés idején is meghívást kapott a válogatottba, s talán csak a közfelháborodás akadályozta meg Bicskeit abban, hogy a címeres mezben pályára küldje a lázongó labdarúgót.
Pető Tbilisziben is ott volt, persze nem kizárólag rajta múlott a csúfos kudarc, azt a CSAPAT teszetosza, akaratgyenge, elképzelés nélküli rohangálással hozta össze. Megdöbbentő fejetlenség uralkodott a játékosok között, amely azért is letaglózó, mert egy évvel ezelőtt lényegében ugyanez a gárda látványos, színvonalas mérkőzésen harcolta ki az értékes döntetlent az olaszok elleni vb-selejtezőn. Akkor érthetően mindenki reménykedett, aztán a folytatás elmaradt, s Bicskei idén csupán kifelé magyarázgatta a bizonyítványt, játékosainak már képtelen volt újat mondani.
Ezt persze már tavasszal is lehetett látni, ám akkor még az MLSZ vezetőit a józan ítélőképesség hiánya megakadályozta a gyors változtatásban. A bevett itthoni szokás szerint ugyanis kizárólag a teljes csőd bekövetkeztekor lehet változtatni, addig pedig mindenki végezze a dolgát. Hiába tudjuk régóta, hogy az előrengések után pusztító földrengés következik, az MLSZ-ben szeretik megvárni a katasztrófát.
A legnagyobb hiba lenne, ha most a szomorú helyzettel szembesülve mindent kizárólag a kapitány nyakába varrnánk. Bicskei ugyanis csupán beteljesítette a végzetét, a gondok sokkal súlyosabbak, s magunk is felelősek vagyunk, amiért újra és újra reménykedünk, miközben labdarúgásunk az elmúlt években tapodtat sem mozdult előbbre. Légvárakat építünk, s ebben a folyamatban az építész csak egy szereplő. Hosszú a stáblista, amelyen helyet kell kapjanak a sportvezetők, menedzserek, edzők, mindenki, aki ezért a semmiért nagy pénzeket vesz fel. Az élmezőnybe természetesen azok a sztáredzők kerülhetnek, akik a tehetségekből hosszú ideje képtelenek nemzetközi szintű labdarúgókat formálni. Mert ne feledjük, évtizedenként egy-egy jobb képességű társaság akad, a mostani csapat például öt esztendővel ezelőtt Európa ötödik legjobbja volt korosztályában, így juthatott ki az atlantai olimpiára. A szép reményű ifjakból aztán reménytelen felnőttek lettek, s lassan róluk is elmondhatjuk: el kell felejteni őket. Amíg azonban a közeg nem változik, nincs miben bizakodni, legfeljebb ügyeletes bűnbakokat találhatunk. Azon persze érdemes elgondolkodni, szabad-e rózsaszínű álmokat kergetve Európa-bajnoki döntőre pályázni, szükséges-e ebbe a labdarúgásba milliárdokat ölni, miközben a valóban világszínvonalon versenyző magyar kajakosok, kenusok, tornászok, vívók és más sportolók filléres gondokkal küszködnek. Szerencsére a labdarúgás csak egy sportág a sok között, s ha máshol megalapozott munkával eredményesebbek lehetnek legjobbjaink, oda kell juttatni a pénzt.