A lovaglótanár búcsúja

A 91 éves korában elhunyt Némethy Bertalan pályafutása tükörképe egy tehetséges magyar ember XX. századi történetének. A nyugalmazott huszár százados 1911. február 24-én Győrben született és 2002. január 18-án a floridai Sarasotában halt meg. Másképpen alakult volna élete, ha gyermekkorában nem kedveli meg a lovakat, s hallgat szüleire, akik jogásznak szánták. Ám a fiatal győri középiskolás egyik példaképe nagybátyja, Némethy Tibor tüzértiszt lett, s az érettségi után, 1928-ban nem a jogi egyetemet, hanem a Ludovika Akadé-miát választotta. Ott ismerkedett meg az öttusával, majd a fiatal tisztet 1936-ban a nemzetközi színvonalú lovaglótanár-iskolába, Örkénytáborba vezényelték. Ott kezdett el versenyszerűen lovagolni, és két év alatt a hazai élvonalba küzdötte magát. Díjugrató válogatott lett, s a lovastusában is a legjobbak közé tartozott. Huszonnyolc évesen bekerült az olimpiai válogatottba, 1939. augusztus végén Aachenben versenyzett, de néhány nap múlva elkezdődött a második világháború, ezért 1940-ben a világ fiataljainak békés küzdelme Helsinkiben elmaradt, helyette évekig gyilkolásban vetélkedtek a harctéren.
Némethy Bertalant 1942. március 2-án a kilencedik számú önálló huszárszázad parancsnokaként a keleti frontra vezényelték. Sok szenvedés és megpróbáltatás után egy év múlva jött haza. A szovjetek támadása elől 1944-ben a Ludovika lovait Lengyelországba menekítették, majd az orosz áttörés után Dániába vonultak, az egység ott került az angol csapatok felügyelete alá. A Ludovika tanárait és hallgatóit nem hadifogolyként kezelték, így a kiváló edző és lovas 1945-ben egy koppenhágai lovasiskolában kezdett el oktatni, s 1951-ig Dániában dolgozott, ahonnan az Egyesült Államokba települt át.
Felkészültségét, szakmai tudását bizonyítja, hogy Némethy Bertalan az amerikai díjugrató-válogatott edzője lett, s minden jelzőnél többet mond munkájáról, hogy 25 évig irányította eredményesen a hatalmas ország legjobb lovasainak a felkészülését. Az amerikai díjugratócsapatot hat olimpiára készítette fel, az együttes kétszer ezüstérmes lett, Williams Steinkraus pedig 1968-ban egyéniben aranyérmet nyert a mexikói olimpián.
A világ ismert és elismert edzője a sikeres pályafutása után 1980-tól sok országban tartott szakmai előadásokat, és az ő nevéhez fűződik a korszerű pályaépítés bevezetése, amelynek lényege, hogy nem az akadályok magasságát növelte, hanem a vonalvezetést nehezítette.
Hosszú távollét után, 1984-ben lépett ismét a szülőföldre, az amerikai csapat vezetőjeként vett részt a szilvásváradi fogathajtó-világbajnokságon. Látogatása után lehetőségéhez mérten támogatta a magyar lovassportot, 1986-ban például két lovasunk négy hónapos tanfolyamon vehetett részt az Egyesült Államokban. A következő évben Budapesten tartott szakmai továbbképzést, s ekkor vehette át, talán a szívének legkedvesebb kitüntetést, a Széchenyi István-emlékérmet.
Vándorlása nem ért véget, 1991-ben feleségével New Jersey államból a floridai Sarasotába költözött, ahonnan minden ősszel egy-két hónapra hazalátogatott rokonaihoz, ismerőseihez. Az idő múltával azonban barátai mind elhunytak, és valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy felesége halála után (1997) nem költözött végleg Magyarországra. Az elmúlt század legeredményesebb magyar lovasedzője tavaly ősszel, 90 évesen járt utoljára itthon, s azzal búcsúzott el: többé már nem fog jönni. Némethy Bertalan huszár százados mint mindig, most is betartotta szavát, a Győrben kezdődő hosszú és eredményes földi élete a távoli Floridában ért véget.