Az egyetem nem pénzmosoda

Elmozdult a holtpontról az egyetemi sport – állítja az ország második legnagyobb felsőoktatási intézménye, a Szegedi Tudományegyetem sportközpontjának vezetője, Szabó József docens. Ehhez az is kellett, hogy tavaly megalakuljon a Nemzeti Szabadidősport-szövetség, amelynek tagja lett az egyetemi szövetség.

-TÖMEGSPORT-
Évente nyolcszázhúsz forintot juttatnak az állami költségvetésből minden hallgatónak, így a szegedi egyetem több mint tízmillió forintot kapott a fejkvóta alapján. Ez nagy segítség, hiszen az egyetemek kasszája üres, a sportra pénzük nincsen, csak a létesítményeket adják ingyen.
A holtpontról való elmozdulás jeleként értékeli még Szabó József azt is, hogy az egyetem konditermei állandóan zsúfoltak, teniszpályái foglaltak, a zenés tornafoglalkozások rendkívül látogatottak. A hallgatók szemlélete megváltozott, amit a docens így magyaráz:
„A jövő értelmisége piacképesebb akar lenni a jelenleginél, a nyugati életminták alapján pedig tudja, vágya elérhetetlen megfelelő kondíció nélkül. A hétköznapok egyre növekvő terhelését csak úgy viselheti el, ha megfelelő a fizikai állapota. Igazuk van a diákoknak, ám hiába gondolkoznak másképp, mint elődeik, az egyetemi sportmozgalom sajnos nem segíti céljaikat, arról pedig, hogy az egyetem az élsport utánpótlásának olyan fontos forrása legyen, mint mondjuk az Egyesült Államokban, szinte szó sem lehet.”
Szabó József szerint egyébként az egyetemi ifjúság alapvetően híve az amerikai mintának, még akkor is, ha a szegedi karok nappali tagozatának tizenötezer hallgatójából mindössze húsz-harminc szerepel a város valamelyik profi egyesületében. Ez a kicsi tábor igencsak belterjes, hiszen főleg az első osztályú kosarasokból és vízilabdázókból áll, de a minőség is megtalálható közöttük, jó néhányan ifjúsági válogatottak.
Nem mellékes, hogy az egyetem NB II-es női és férfi kézilabda-, valamint ob I/B-s tollaslabdacsapattal rendelkezik, ami az elitsport létét diszkréten szimbolizálja. Noha a szabályzat szerint az olimpiai sportágak helyezettjei kedvezményesen juthatnak be a karokra, sőt a kiemelkedő sportteljesítményt egyébként is pluszpontokkal jutalmazzák a felvételiknél, ez a kivételezés sem hozhatott áttörést a minőségi diáksportban. Az ok kézenfekvő: az egyetemeknek nincs tőkéjük erre a célra, az üzletemberek is messze elkerülik ezt a terepet. Amíg a nyugati egyetemek pénzt csinálnak a sztárok adásvételéből, addig az ilyen tranzakció hazánkban elképzelhetetlen. Szabó József úgy látja, hogy ,,közvetlenül a rendszerváltozás után talán lett volna lehetőség arra, hogy kialakuljon a támogatás rendszere, ám a befektetők azért sem szántak egyetlen fillért sem az egyetemi versenysportra, mert ebben a közegben tiszták, áttekinthetők a viszonyok, nincs mód kétes üzletekre, esély sincs a pénzmosásra”.
Szabó József ezzel együtt lát esélyt arra, hogy az egyetemi élsport fellendüljön: ha az általános és a középiskolákban szélesedik a tömegsport, akkor az elit továbbtanulási szándéka jóvoltából remélhetőleg a felsőoktatási intézményekben köt ki.