A becsület becsülete

Malonyai Péter
2002. 04. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Durvul a világ, az önérdek mindenekfölött – a sportban is. Nincs az az ár, amelyik drága lenne a sikerért, mintha a gladiátorok az inkvizíció kétes értékű szlogenjével kelnének és feküdnének, azaz: a cél szentesíti az eszközt.
Csak a siker számít, kizárólag az a fontos, hogy ,,mi” vigyük a legtöbbre, a ,,mi” fiaink, lányaink vezessék a világot, ,,nekünk” legyen a legjobb csapatunk. Aki ezért tesz meg mindent, annál elnézhető mindenfajta indulat, még a legfölháborítóbb durvaság is.
Hogy a hét történéseinél maradjak, ott van például La Coruna ékessége, Diego Tristan. Már mindenki a lefújást várta a Manchester United elleni futballmeccsen, amikor hirtelen kitört belőle az indulat, s a vereség miatti tehetetlen dühében úgy leterítette David Bechamet, hogy a jobb érzésű nézők, félrefordították a fejüket.
Kapott egy sárga lapot és kész.
Jobb helyeken hosszú időre kitiltanák a pályáról.
És a szurkolók haragja fogadná, függetlenül attól hol lép pályára, s ki, milyen színekért él és hal.
Az lett volna a legkevesebb, hogy a manchesteriek kikérik maguknak a sportot, a játék szellemét, mi több, a hétköznapi illemet, a kötelező jó modort megcsúfoló atrocitást, ám ők, ha nem is intézték el egy kézlegyintéssel az esetet, nem vették föl a kesztyűt. Nagyvonalúságuk bizonyítéka, hogy szitokáradat helyett inkább annak örültek, hogy Beckham ott lehet majd a világbajnokságon, nem akkora a baj, mint amekkorának látszott az első pillanatban.
Az érdekek diktátumát lassan-lassan kényszerűen tudomásul véve, különösen jó volt nyugtázni az angol hallgatást, köszönet érte a sorsnak, amely igazságos, mindig nyújt némi reményt arra, hogy nem is olyan szörnyű a világ.
És, hogy teljes legyen a remény fölött érzett öröm, ide kívánkozik a franciák nemes gesztusa is: a héten becsületrenddel tüntették ki Gerard Houlliert. A francia tréner momentán a Liverpool elöljárója, vezényletével tavaly a csapat öt kupában indult, s ötször lett kupagyőztes. Ezt (is) honorálták a klasszikus elismeréssel, ami ugyancsak nagyvonalúsági rekord, elvégre az angolokat vezette sikerre a francia mester. Akik a kitüntetés odaítéléséről döntöttek, képesek voltak fölülemelkedni mindenfajta önös és nemzeti érdeken, kizárólag a produkciót állították a középpontba, még arra sem hivatkoztak, hogy honfitársuk hozzáértése nélkül semmire se ment volna a liverpooli futballcsapat. Büszkék Houllier-ra, elismerik a tudását – függetlenül attól, hogy más országbeli alakulatot vezetett diadalra.
Ráhúzhatnánk a sportszerűség fogalmát az említett angol és francia példára, ám – anélkül, hogy nyelvészkednénk –, a minősítés idejétmúlt, nem aktuális, elvégre ha már a sportban manapság egyértelműen csak a siker számít, Tristan tette inkább jellemző (értsd: sportszerű), mint a manchesteri visszafogottság és a franciák gesztusa. Ezért aztán helytállóbb a megállapítás, hogy tettükkel a sport becsületét szolgálták, azt sugallva, hogy még nem vesztek ki teljesen a klasszikus értékek a pályák, stadionok környékén.
Hál’ istennek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.