- Tájfutás -
A sporttörténészek szerint a tájfutás az egyik legrégibb sportág, mert már az ősember is „űzte”, amikor üldözői elől futva menekült az erdőben a védelmet nyújtó barlangjához. Az első versenyt a XIX. század végén rendezték Skandináviában, hazánkban 1925-ben mutatkozott be a tájfutás, de országosan ismert csak 1972-ben lett, amikor Monspart Sarolta világbajnokságot nyert. A tájfutás hazai elismertségét azonban gátolta, hogy nem olimpiai sportág.
– Minden elfogultság nélkül állítom, hogy a tájfutás az egyik legegészségesebb sportág, mert az embereket kiviszi a természetbe – magyarázta Monspart Sarolta. – Több országban, például Japánban, Skóciában, Izraelben az iskolai testnevelés része, mert fejleszti a gyerekek problémamegoldó képességét, s a felmérések szerint a tájfutást űző diákokat kevesebb baleset éri. Hogy miért nem lett olimpiai sportág? Mert a televízió számára kevésbé közvetíthető. Tehát, ami nagy előnye, hogy a versenyek nem egy betonteknőben vagy egy zárt csarnokban zajlanak, az egyben hátránya is. Világbajnokként is mindig éreztem, hogy csak másodosztályú vagyok az élsportolók között, s ez is közrejátszott abban, hogy más sportágakban is versenyeztem.
Harminc évvel ezelőtt, november elején a csepeli maratoniról tudósítottam, és nem akartam hinni a szememnek, amikor a célban a férfiak között felfedeztem egy nőt, Monspart Saroltát, aki a magyar hölgyek között elsőként futotta le a 42 kilométeres távot. Ráadásul úgy, hogy az első európai versenyzőnő volt, aki három órán belüli idővel ért célba. Az 1976-ban elért 2:48.22 órás országos rekordját csak 1982-ben javították meg, és 1978-ban az Atlantában rendezett nem hivatalos maratoni világbajnokságon ezüstérmet nyert.
– Önként vállalt büntetésként futottam le először a maratoni távot. Edzőm, Garay Sándor nem támogatta az ötletemet, mert én tíz kilométerre edzettem, nem negyvenkettőre. De azért bízott bennem, mert meglepetésre a célban várt rám. Erkölcsi sikert jelentett számomra, hogy az atléták között is eredményes voltam.
Kevesen tudják Monspart Saroltáról, hogy egy másik olimpiai sportágat, a sífutást is eredményesen űzte. A Vasas versenyzőjeként 1973 és 77 között hat egyéni országos bajnokságot nyert.
– A világbajnoki győzelmem után az első profi magyar tájfutó lettem, így csak a sporttal kellett foglalkoznom. Ősztől tavaszig nem rendeznek tájfutóversenyeket, ezért a téli hónapokban sílécet csatoltam. Délelőtt futottam, délután pedig fent a Normafánál sílécen tettem ugyanezt. A síelés megtörte a hosszú alapozás monotonságát, és jól segítette a felkészülésemet.
Monspart Sarolta győzött erdőben, aszfalton és havon is, a hetvenes években az egyik legnépszerűbb magyar sportolónő volt, akinek példamutató pályafutását „elgáncsolta” egy apró rovar: kullancscsípés miatt súlyos beteg lett, s jobb lába részlegesen megbénult. De nem adta fel, hanem hosszú távú versenyt kezdett betegségével, s minden korábbi sikerénél többet érő győzelmét mi sem bizonyítja jobban, hogy rendszeres résztvevője a futóversenyeknek. Tenni akarása, szerepvállalása a magyar sportért lenyűgöző, hiszen az Egészséges Nemzetért népegészségügyi program egyik vezetője, a Wesselényi sportközalapítvány elnöke, az Avon női futás magyarországi programigazgatója, rendszeresen publikál a futásról szakcikkeket, s hetente kétszer edzést is tart.
– Amikor betegségem után először indultam versenyen, nagyon zavart, hogy én, aki mindig győzelemre törtem, ezúttal sántikálva, a mezőny végén futok. Fontos volt az is, hogy le tudtam győzni a hiúságomat, de ennél még fontosabb, hogy bicegő futásommal példát mutattam. Az ország sok városába járok előadást tartani a mozgásban gazdag egészséges életmódról. Ezért a legnagyobb elismerés, amikor egy-egy versenyen fiatal lányok rám köszönnek, hogy szia, Saci. S elmondják, hogy ők is ott voltak az előadásomon, és kedvet kaptak a futásra.
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
