Egymást érték még a kérdőjelek május 30-án. Annyi volt belőlük, hogy jószerivel mindenkinek csak kérdésekre nyílt lehetősége, merthogy előzetesen biztosat mondani a 32 csapat teljesítményéről, a 736 benevezett futballista leendő produkciójáról, a 32 szövetségi kapitány taktikájáról, bizony, több mint merészség lett volna. Pontosan négy hét telt el a Franciaország–Szenegál nyitómérkőzés óta (a bölcsek, a mindentudók akár már ezen a napon, az első összecsapáson megbukhattak…), s mára már felkiáltójelekké, pontokká módosultak a kérdőjelek. Illetőleg kettő – a két legfontosabb – azért még tartja magát. De vajon hogyan tűnt el a két legutóbbi kérdőjel? Mi kellett ahhoz, hogy Németország és Brazília bejusson a vasárnapi, jokohamai döntőbe?
A Németország–Koreai Köztársaság elődöntő előtt egyetlen tény szólt csupán a házigazdák mellett. Az, hogy ők a házigazdák… Aki látta a koreaiak mérkőzéseit – különös tekintettel a portugálok, az olaszok és a spanyolok elleni összecsapásukra –, az látta azt is, hogy érdemes házigazdának lenni, mert azokat nagyon szeretik… Így voltak ezzel a játékvezetők is, mert ha azt mondjuk, hogy Guus Hiddink csapata élvezte a síposok és a zászlósok szimpátiáját, akkor nagyon diplomatikusan és visszafogottan fogalmazunk… A német–koreai meccs kérdése alapvetően az volt, hogy kinek, mennyit engednek meg a bírók, mennyire szólnak bele a játék és az eredmény alakulásába. Tény, hogy jótékony hatással volt a kilencven percekre, hogy mindkét elődöntőben európai játékvezető bíráskodott – európai színvonalon. Nielsen is, Meier is, ahogy igazán jó bíróhoz illik, „eltűnt” a pályán s csak akkor szólt, amikor szólni kellett. A játékosok pedig, mint a legérzékenyebb szeizmográfok, azonnal érzékelték ezt, s azt csinálták, csak azt csinálhatták, amiért elutaztak erre a világbajnokságra. Futballoztak. Jól meg még annál is jobban.
A német válogatott sikere megérdemelt, még akkor is, ha csak egyetlen góllal győzték le az ázsiai csapatot. A brazilok is csak Ronaldo „csőrös” góljának köszönhetik a továbbjutást, de valószínűleg kevesen vannak, akik nem tartják megérdemeltnek a dél-amerikai sikert. Ha pusztán az elért gólok számát tekintjük, leírhatnánk, hogy szerencse is kellett a német–brazil döntő létrejöttéhez. Ha a kilencven perceket, a játékot tekintjük, akkor látni való volt, hogy a két döntős válogatott minden tekintetben jobb csapat a legyőzöttnél.
Hogy miért?
A németek azért, mert a tavaszi „eltemetésük” után is fel tudtak állni s meccsről meccsre javuló játékkal bizonyították, hogy – ha nem is mindig nézőszórakoztató játékkal és briliáns megoldásokkal, de – méltán képviselik kontinensünk labdarúgását. Ha már több európai élcsapatot kigolyóztak menetközben…
A brazil csapat más. Nincs rá jobb szó, más. A labda rúgásának a trükkje, a finesz, a lezserség, a technikai tudás meg az égvilágon minden, ott van a vérükben. Azt tudják tökéletesen megvalósítani a pályán, amit csak ott, abban a futballal átitatott országban lehet elsajátítani. Nem véletlen, hogy ez az ív, Pelétől, Vaván, Garrinchán, Rivellinón, Gersonon, Socratesen át, egészen Ronaldóig, Rivaldóig, Roberto Carlosig húzódik. S az sem lesz véletlen, ha majd a 2006-os németországi vb-n olyan futballistákat ismer meg a világ, akik ma még csak a tengerparti homokban varázsolnak vagy éppen a juniorcsapatok kispadján ülnek.
Az elődöntő két vesztese emelt fővel jöhetett le a pályáról. A dél-koreai azért, mert a hátszéltől függetlenül kitűnő teljesítményt, egységes csapatjátékot nyújtott a hat mérkőzés során. Amennyiben a törökök ellen megszerzik a bronzérmet, olyan tettel dicsekedhetnek, amelyre senki nem számíthatott az országban, de még az ázsiai kontinensen sem. A török válogatott olyan mérkőzéseken vívta ki a bronzmeccs jogát, hogy szinte valamennyin többet kellett nyújtania a maximumnál. Megtették, s ezért számukra akár a negyedik, akár a harmadik helyezés csodával ér föl, mint ahogy ekként élik meg a hősök szereplését Törökországban. Már az a tény is a legnagyobb tiszteletet parancsolja, hogy két alkalommal is kemény ellenfelei voltak az imént magasztalt brazil csapatnak. Még akkor is, ha a győzelmük valójában egyik találkozóban sem volt benne.
Sok girbe-gurba, vita, tiltakozás után az derült ki, ami általában ki szokott derülni a sportban: a jók közül a legjobbak jutnak a legtovább.
S ez akkor is igaz, ha fenntartás nélkül csak két országban tetszik mindenkinek. Németországban és Brazíliában.
***
Ki lesz a legjobb? A döntőbe jutott két válogatottból összesen hat játékos neve szerepel azon a tízes listán, amelyből az újságírók megválasztják majd a vb legjobbját. A három brazil támadó, Ronaldo, Rivaldo és Ronaldinho mellett Roberto Carlos, illetve a német együttesből a kapus Oliver Kahn és az irányító Michael Ballack került be az élcsoportba. Az utóbbi ugyan az eltiltása miatt nem lép pályára, ez azonban a média képviselőit nem fogja befolyásolni, a voksolásra ugyanis a vasárnapi összecsapás kezdete előtt kerül sor. A névsorba még a török Hasan Sas, a spanyol Hierro, a dél-koreai Mjung Bo és a szenegáli Diouf került be.
Óbudai-sziget
Lezárták az Óbudai-szigetet
