- LABDARÚGÁS -
A népünnepély szerdán, a második elődöntő előtt két országra redukálódott: Törökországra és Brazíliára. Pontosabban háromra, mert a Németországban élő törökök, akárcsak az anyaországban élő honfitársaik, alaposan kitettek magukért. A német rendőrség, tán okulva a Rudi Völler csapatának döntőbe jutását követő utcai csetepatékból, leszűkítette a török szurkolók mozgásterét. Közölte velük, hogy csak a kijelölt területeken ünnepelhetnek a brazilok elleni győzelem esetén. A német rendfenntartók így szerették volna megkönnyíteni a saját dolgukat. Más kérdés, hogy végül, a törökök veresége miatt, nem kellett érvényt szerezniük a rendkívüli rendszabálynak. Törökországban érthető módon kevésbé voltak szigorúak, olyannyira, hogy félnapos szabadságot kaptak a közalkalmazottak, s hasonló kedvezményben részesültek a magáncégek munkavállalói is. Az egész ország a televíziók előtt ült, arra kérték a lakosságot, hogy imádkozzon a félholdasok sikeréért.
A felfokozott meccsvárás természetesen a másik oldalra, Brazíliára is érvényes volt. Számos munkahely maradt üresen a szaitamai elődöntő alatt. A pénzintézetek nem fogadtak ügyfeleket, a Sao Pauló-i tőzsdét csak délután nyitották ki, a szupermarketek alkalmazottai pedig szabadnapot vehettek ki.
S még mondja valaki, hogy nem őrjíti meg a világot a labda, meg a 22 játékos meg a 44 láb. (No meg négy kéz…)
Mert ezek a lábak tudnak valamit – derülhetett ki sokadszor ebben a hónapban, amelyet az idén június helyett akár a futball havának is nevezhetünk.
Mert, mondani sem kell, hogy Szaitama városa is magáénak érezte az elődöntőt, pedig a japán válogatott már réges-régen búcsúra kényszerült. Telt ház volt a gyönyörű stadionban, amikor a csapatok kivonultak a pályára. Ekkor vált bizonyossá, hogy a török kapitány, Senol Günes az egy nappal korábban közölt összeállítást egy helyen módosította. Nem rakta be a kezdőbe azt az Ilhant, akinek az aranygóljával jutott be a csapat az elődöntőbe, pedig az a mozdulat akár örökös bérletet is jelenthetett volna az ifjú csatárnak. S mégsem, mert ott állt készen az a Hakan Sükür, aki, ha lábra képes állni, nem lehet kihagyni. Günes sem hagyta ki. A braziloknál nem volt meglepetés, azok jöttek ki a rikító sárga mezben, akiket a televízió jóvoltából lassanként személyes barátként üdvözölhetünk.
A jóval esélytelenebbnek ítélt törökök – ők természetesen bíztak a sikerben – vissza akartak vágni a csoportmérkőzésen, június 3-án elszenvedett 2-1-es vereségért. Keserű is lehetett a szájuk íze a meccs után, mert bizony nem nekik szólt a síp azon a meccsen. Azóta azonban bírók mentek, bírók jöttek, szerencsére a férgesebbje hullott, s a java jött. Mert a keddi elődöntőben a svájci Meier, a szerdaiban pedig a dán Nielsen állította helyre a játékvezetők tisztességét. Kiválóan bíráskodtak.
Tény, hogy a dánnak igazából nem volt nehéz dolga, mert a játékosok azt csinálták, amiért a pályára küldték őket. Játszottak a labdával, s nem egymással foglalkoztak. Ennek pedig az lett a jótékony hatása, hogy kiváló mérkőzést láthatott a néző. Meg azt, hogy a török kapusnak, Rüstünek nem kicsúszott napja volt az a bizonyos június 3. Akkor is, most is védhetetlennek tűnő labdákat fogott meg, ütött el, bokszolt ki a félelmetes tudású brazil támadók elől. Az első félidőben öt alkalommal akadályozta meg úgy a zsonglőrök gólörömét, hogy a partvonal mellett a brazil kispad már nekiállt ünnepelni. Aztán szép csöndesen visszaültek a helyükre. A törököknek kevesebb helyzetük volt – mindössze kettő volt feljegyzésre méltó az első játékrészben –, az azonban az ő dicséretük, hogy a középpályán tökéletesen szűrték meg a brazil akciókat. Amennyire lehetőségük nyílt rá, azt játszották, amit az ellenfél azon a bizonyos elvesztett csoportmeccsen.
A félidőben, akárcsak a keddi elődöntőn, érezni lehetett, hogy valószínűleg egyetlenegy gól dönt. Így is történt, az 50. percben elért Ronaldo-találat juttatta a döntőbe a brazil együttest. Ez Brazília hetedik világbajnoki döntője.
A Ronaldo-gólnál azért illik megállni néhány szó erejéig.
Gyermekkorunkban a grundokon, vagy a faluvégi legelőkön is kinevették azt, aki spiccel, csőrrel, tehát a cipője orrával rúgott bele a labdába. Aztán egyszer nem más, mint Pelé vallotta be, hogy ő is alkalmazta ezt a lövésfajtát, mert így lehet a legjobban irányítani, a legélesebben ellőni a labdát. A történelem – a miénk is, az övé is – életre kelt Szaitamában. Ronaldo ugyanis egy csel után, a tizenhatos sarkáról ezzel a „faluvégi” mozdulattal lőtte Rüstü kapujának bal alsó sarkába a labdát. Ráadásul teljesen ütemtelenül, abban a pillanatban indította el a labdát, amelyikben logikusan nem várhatott lövést a kapus. Rüstü reflexeit dicsérendő, le kell írni, hogy ebbe a lövésbe is beleért, a labda a kapufát súrolva jutott a hálóba.
A törökök ezután valóban úgy rohamoztak, mint történelmi és hódító elődeik, de ez csak arra volt elegendő, hogy ijesztgessék a brazil védővonalat meg Marcos kapust. A gól igazából nem volt benne a mezőnyfölényükben, még a csodafiú, Ilhan beállítása sem változtatta meg a játék képét. Inkább helyzetecskékig, mint igazi helyzetekig jutottak csak el.
Amikor már csak percek voltak hátra, amikor már érezték a dél-amerikaiak, hogy megvalósulhat az álmuk, övék a jokohamai döntő, el-eljátszadoztak a labdával, percekre eldugták. Jelezve ezzel egyrészt a törököknek, hogy itt azért ők muzsikálnak, másrészt meg üzentek a németeknek, hogy erre vasárnap is képesek lesznek…
Amikor Nielsen bíró lefújta a mérkőzést, nyilvánvalóvá vált, hogy olyan találkozóra kerül sor a labdarúgó-világbajnokságon, amilyenre még soha. Mert akármilyen hihetetlen, Németország és Brazília a világbajnokságok 72 éves története során egyetlenegy alkalommal sem mérkőzött még egymással. Hihetetlen, de igaz. Mint ahogy minden bizonynyal hihetetlen lesz az élmény is a jokohamai arénában, magyar idő szerint vasárnap 13 órakor.
***
Öröm és bánat. Luiz Felipe Scolari, a brazil válogatott szövetségi kapitánya: „Minden elismerésem a törököké. Az utolsó pillanatig küzdöttek, nehéz volt legyőzni őket, mert keményen és ötletesen játszottak. Valamivel könnyebb mérkőzésre számítottunk, s hogy másként történt, az egyértelműen az ellenfelünket dicséri.”
Senol Günes, a török válogatott szövetségi kapitánya: „Elsősorban a nagyobb tapasztalat döntött a brazilok javára. Néhány súlyos hibát elkövettek a játékosaim, ami végzetes volt. Az első félidőben több alkalommal is gólt szerezhettünk volna, de képtelenek voltunk rá. Ennek ellenére elégedett vagyok, hiszen a világbajnokságok történetében első alkalommal jutottunk be a legjobb négy közé. Most már a bronzérem a vágyunk, mindent megteszünk, hogy legyőzzük a dél-koreaiakat.”
Jegyzőkönyv
Elődöntő: Brazília–Törökország 1-0 (0-0). Szaitama, 61 ezer néző, vezette: Nielsen (dán). Brazília: Marcos – Lucio, Roque Junior, Edmilson – Cafu, Gilberto Silva, Kleberson (Belletti, 85.), Edilson (Denilson, 75.), Roberto Carlos – Rivaldo, Ronaldo (Luizao, 68.). Törökország: Rüstü – Fatih, Bülent, Alpay – Ümit Davala (Izzet, 74.), Tugay, Bastürk (Arif, 88.), Ergün, Hasan Sas, Emre B. (Ilhan, 61.) – Sükür. Gólszerző: Ronaldo (49.).
A további program. A 3. helyért, június 29., szombat: Koreai Köztársaság– Törökország, Tegu, 13 óra (m1). Döntő, június 30., vasárnap: Brazília–Németország, Jokohama, 13 óra (m1).
sajtószabadság
Dömötör Csaba: Beszéljünk a sajtószabadságról!
