Az ezüstöt is ünnepelték

A német labdarúgó-válogatott fáradtan érkezett tegnap délután a majna-frankfurti repülőtérre. Az indulás előtti éjszakát a világbajnoki ezüstérmes csapat tagjai hajnalig tartó ünnepléssel töltötték a jokohamai Sheraton Hotel különtermében. Az ünnepségen megjelent Gerhard Schröder kancellár kijelentette: „Németország büszke lehet erre a válogatottra!”

-LABDARÚGÁS-
A kormányfő véleménye jól tükrözte az otthoni hangulatot és véleményt. A nagyvárosokban – Berlinben, Hamburgban, Kölnben, Münchenben – a Brazília elleni vb-döntőt a tereken felállított óriási képernyőkön megtekintő százezres tömeg csalódottsága a dél-amerikai labdazsonglőröktől elszenvedett vereség után csak percekig tartott. Ezt követően a szurkolók ünnepelni kezdték azt az együttest, amely – mindent összevetve – a torna egyik nagy meglepetését szolgáltatta.
A delegáció szánalommal kísérve vágott neki a Japánba és Dél-Koreába vezető útnak, vállán a várható blamázs terhével. Most pedig úgy tért vissza, mint a nagy múltú európai futball hírnevének a megmentője – a franciák, olaszok, portugálok és spanyolok korai kiesése után.
Frankfurtban újabb tízezrek juttatták kifejezésre elragadtatásukat, a városháza erkélyén felsorakozott játékosokat úgy ünnepelték, mintha 1954, 1974 és 1990 után negyedszerre is a világ legjobbjaként érkeztek volna meg. Mindenki magáévá tette a nyilatkozatok végeláthatatlan sorának két legtalálóbb változatát: „Keserű elveszteni a döntőt, de nem szégyen” – hangoztatta a csapatfőnök, Rudi Völler.
„A teljesítményünk szenzációnak számított, tragikus befejezéssel” – vélte a középpályásként bravúrosan szereplő Bernd Schneider. Véleménye az egész torna egyik legnagyobb alakjának, a döntő tragikus hősének is szólt: Oliver Kahn 607 perc után a második gólját kapta a vb-n, és ez a találat a brazilok javára billentette a mérleg nyelvét.
A válogatott csapat kapitányának a 67. percben hátat fordított Fortuna, aki addig hűséges segítője volt. A kapusnak azonban senki nem tett szemrehányást, sőt a különben olyan kritikus tudósítók egyike – tekintettel a 2006-ban Németországban megrendezendő világbajnokságra – egyenesen szerencsésnek nevezte a vereséget, mondván: „A győzelem határtalan eufóriát váltott volna ki, most viszont még időben kiderült, hol a válogatott lehetőségeink határa. Teljes erőbedobással, egy kiemelkedő kapussal és a szerencsétől támogatva a német válogatott sok mindenre képes, de nem verhetetlen” – hangoztatta a Kölner-Stadtanzeiger kommentátora.
Kollégái szintén az elismerés hangján értékelik a döntőt: „A játékintelligenciában törpének számító bátorsága kiegyensúlyozott finálét hozott, mindaddig, amíg a sors kijelölte a két együttes vezető egyéniségeinek, Kahnnak és Ronaldónak az útját” – írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
A hazai visszhang elismeri, hogy a kivételes klasszisokkal – Ronaldo, Rivaldo, Ronaldinho – rendelkező brazil tizenegy megérdemelten jutott a világbajnoki címhez. Ilyen mozgékony, gyors, labdabiztos világklasszisokkal a német együttes nem rendelkezett. Hogy mégis hosszú ideig egyenrangú ellenfele volt az immár ötszörös világbajnoknak, azt elsősorban csapatteljesítményének köszönheti. Ezt hangoztatta Franz Beckenbauer is: „Völler szenzációsan kormányozta a válogatott hajóját. Ennél többet valóban nem lehetett elvárni.”
Oliver Kahn – talán kicsit önmagát is vigasztalva – így vonta meg a vb végső mérlegét: „A német futballt ismét felvittük a csúcsra, labdarúgásunk a világ legjobbjai közé tartozik. Ezen a döntő eredménye sem változtat. Az előttünk álló négy esztendő során nyugodtan dolgozhatunk egy új válogatott kialakításán.”
A Német Labdarúgó-szövetség elnöke, Gerhard Mayer-Vorfelder szintén 2006-ra utalva nyilatkozott: „Most másodikak lettünk, így előttünk az előrelépés lehetősége.”