A Szeged vállalja az indulást

- Vízilabda -

Nem kellett gyűjtést szervezni, a Tabán Trafik-Szeged elő tudta teremteni a pénzt ahhoz, hogy az Újpest visszalépése után indulhasson a LEN-kupa küzdelmeiben. Azonban a gyors beugrás nem kis izgalmakat okozott, hiszen Horváth Viktor alakulata nem csak a selejtezőkön akar részt venni, szeretne eljutni a helyosztókig. Úgy, mint öt évvel ezelőtt, amikor Molnár Tamásék döntőt játszottak, és attól a Pescarától kaptak ki, amely hemzsegett az olasz és spanyol olimpiai bajnokoktól. A Tisza-parti gárda akkor még csak tehetséges játékosokból állt, Molnár mellett Fodor Rajmund és Steinmetz Barnabás szerepelt a világverő vidéki csapatban. Ha mostanság ezek a nevek szóba kerülnek, akkor elszomorodik a vízilabda lokálpatrióta törzsközönsége, ugyanis a napnál is világosabb, hogy a vidéki póló, financiális okok miatt, egyre szürkébb, és helyzete mind hátrányosabb a fővárosi élcsapatokkal szemben.
A Szeged vezető edzője, Horváth Viktor őszintén mondja, külföldi nyaralásában kellett zavarniuk a város polgármesterét – aki nagy kedvelője a vízilabdának –, hogy előteremtsék a LEN-kupainduláshoz a szükséges pénzt. Mégsem ezt tartja a legnagyobb gondnak a tréner, hanem azokat a feltételeket sorolja, amelyek hiányoznak ahhoz, hogy eséllyel pályázzon egy vidéki csapat a dobogós helyre. Annak kifejezetten örül Horváth Viktor, hogy ma már akad néhány olyan pesti gárda, amelynek van pénze, de egyre szomorúbb azért, mert a vidékiek helyzete cseppet sem könnyebb. Talán még a Szegednek a legkedvezőbbek a lehetőségei az évi húsz-harmincmillió forintos költségvetéssel. A Tatabánya nemrég jelentette be visszalépését az ob I-től, alig négymillió forintot tudott elteremteni a szezonra. A többi vidéki egyesület általában tíz-húszmillió forintot költhet egy esztendőben a pólóra, és ilyen nagyságrend mellett magától értetődik, hogy a tehetségeket képtelenek megtartani, a legerősebb négy fővárosi klub könnyedén elszipkázza a legjobbakat. Csak az a kérdés, nem kedvetlenedhetnek-e el annyira a vidéki klubok, hogy a világszínvonalú utánpótlás-nevelésük hamarosan hanyatlani kezdjék.
Gyorsan változnak az idők. Öt évvel ezelőtt még az egész Dél-Alföld megmozdult, hogy a három szegedi nevelésű, kimagasló képességű játékost, Fodort, Molnárt és Kiss Csabát, illetve a jogi karon tanuló Stainmetz Barnabást helyben tartsák. A lehetséges szponzorok ügyetlensége miatt hiúsult meg a szép terv. Akkor sem volt relatíve nagyobb a Tisza-parti együttes költségvetése, de lokálpatrióta lelkesedésből futotta volna, hogy az ászok – akkor csaknem ötvenmillió forintért – a városban maradjanak.
Horváth Viktor rezignáltan jegyzi meg: költségvetésük ahhoz elegendő, hogy a magyar bajnokság ötödik–nyolcadik helyére pályázzanak, de arra büszke, hogy olyan sportágban működhetnek közre, aminek a színvonala megfelel az amerikai kosárlabdának és a kanadai jéghokinak is. Sajnálja, hogy ezt a lehetőséget a vidék nem tudja jobban kihasználni, pedig ha emelnék a tétet, a magyar bajnokság még izgalmasabb, fordulatosabb lenne. A vidék nem szegény, csak abban különbözik a fővárostól, hogy Pesten néhány magára adó cég felismerte, a magyar sportban a vízilabda az egyik legjobb reklámhordozó, mert kimagasló minőséget képvisel. Ha vidéken e tekintetben nem lesz szemléletváltás, akkor Horváth szerint hamarosan a huszonnegyedik órához érkezünk, és a már kettészakadt magyar póló mezőnye véglegesen különválik egymástól, mert mély szakadék alakul ki az élcsapatok és a szegény egyesületek között. Ilyen körülmények mellett pedig nehéz lesz megőrizni a világelsőséget.