-LABDARÚGÁS-
A Győri ETO stadionjában sétálgatva az ember alapvetően örülhet annak, hogy nem a helyi futballarénáról, a magyar sport hajdan volt büszkeségéről kell beszámolnia. Örül, mert bizony sok jó nem írható le róla. Röviden és a lényeget megfogalmazva: a létesítményhez jószerivel hozzá sem nyúltak az elmúlt húsz évben. Volt alkalmam néhány éve körbejárni a stadiont, ahhoz képest sem változott semmi, pedig már akkor sem volt ékszerdoboz az egykori sikerek helyszíne…
Még szerencse, hogy a falon lévő futballtablók egyikéről (1963) viszszaköszön valaki, aki miatt mégiscsak van értelme a stadionsétának: Hidegkuti Nándor fiatalon, elszántan és büszkén mosolyog a beállított fotográfián. Bajnok lett akkor a csapata. Ma, ha láthatná szegény, biztosan szomorúan állapítaná meg: kellene már végre valamit csinálni a pályával, mert egyszer, biz’ Isten, a szemünk láttára dől össze…
Kedden délután azonban még fogadta – kitűnően előkészített gyepen – a magyar és a stájerországi utánpótlás-válogatottat. Azt a magyar csapatot, amelynek két célja lehetett ezen a délutánon. Az egyik, hogy legyőzze a szomszédot s ezzel Olaszország és Horvátország előtt megszerezze az elsőséget az Alpok-Adria-kupában. A másik és a fontosabbik Róth Antal, az utánpótlás szövetségi kapitánya számára, hogy már itt, Győrött lássa annak a csapatnak a körvonalait, amelyik a siker reményével – legalább azzal – vághat neki az Európa-bajnoki selejtezőknek.
Hogy ez a csapat ugyanaz a csapat, mint amelyik a 2004-es olimpiára is el szeretne jutni?
Igen, ugyanaz.
S hogy vajon Atlanta (1996) után miként sikerülhet, hogy Athénban is szoríthassunk a focistáknak?
Bonyolult, nehéz lecke ez.
Így látja ezt Róth kapitány is.
– Az utánpótlás csapat ugyanazokkal az országokkal mérkőzik Eb-selejtező csoportjában, mint a nagyok. Tehát a svédek és a lengyelek egyaránt benne vannak a pakliban. Az első helyen kellene végeznünk vagy a hat legjobb második valamelyikének lenni, hogy a tizenhat közé kerüljünk. Ha sikerül, akkor még egy találkozót kell sikerrel megvívnunk s csak akkor jutunk el a 2004-es, portugáliai Eb nyolcas döntőjébe. Innen az első négy csapat utazhat Athénba. Ilyen pofon egyszerű ez… – mondja a kapitány, s még hozzáteszi: – Európából ötven csapat szeretne eljutni a 2004-es játékokra.
Maradjunk annyiban, hogy tizenkét-tizennégy összecsapást kellene – pontosabban kell – sikerrel megvívni az olimpiához, ami, ugyebár, nem kevés.
– Nem könnyű, sőt nagyon is nehéz a feladat, de nem lennénk sportemberek, nem járna nekünk a címeres mez, ha meg sem próbálnánk túljutni az összes akadályon – véli az elszánt szövetségi kapitány, akinek 2003. december végéig szól a szerződése.
Mindezeken túl a szurkolókra is ráférne már egy kis jó, hiszen amikor 1964-ben Tokióban, négy évre rá Mexikóban nekünk játszották a Himnuszt, meg amikor 1972-ben Münchenben a második hely tiszteletére húzták fel a magyar lobogót – emlékezhetünk – kifejezetten optimisták voltunk és büszkék.
No, de vissza a fiatalokhoz… Érdemes, mert az ifjak roppant ambícióval vetették magukat harcba, mindvégig igyekeztek a legjobb arcukat mutatni Róth Antalnak. Kétségtelen, a stájer tartományi válogatott nem volt velük egy súlycsoportban, ám a kilenc gól, az kilenc gól. Arra mindenképp jó a mostani kupagyőzelem, hogy önbizalomra leljen a csapat. Szüksége van rá, hiszen Athénig hosszú, rögös az út.
egyesült királyság
Megdöbbentő adatok láttak napvilágot a migránsbűnözésről
