A tudás hatalom

Ismét föllángolt a vita a licenc körül, már megint tombol a vihar egy pohár vízben. Újra a szavaké a főszerep a tettek helyett, az érdekeltek az indulataikkal igyekeznek pótolni a cselekvést.
A helyzet egyébként világos. Patyolattiszta.
Az európai szövetség úgy rendelkezett, hogy tagországaiban csak megfelelő tanúsítvány birtokában ülhet le kispadra edző. Ez az egyik oldal (a bizonyítvány fokozatairól, megszerzésének határidejéről most nem ejtek szót, engedelmükkel). A másik pedig, hogy a honi edzőképzést felügyelő egyetem (a TF, nekem még mindig) kikérte-kikéri magának, hogy ne fogadják el az általa kiadott diplomát, hogy bizonyos külön oklevelek kelljenek a (futball)edzői munkához. És persze jó néhány mester is ágálni kezdett a bevezetendő rendszer ellen.
A licenc kötelező. Megszerzésére minden lehetősége adott a honi edzőgárdának, kutya kötelessége tehát valamennyiüknek, hogy megszerezzék. Már csak azért is, mert a tanúsítvány birtokában folyamatosan hozzájuthatnak olyan szakmai anyagokhoz, amelyek jóvoltából lépést tarthatnak az európai elitben honos módival. (Nemcsak a licenc, a lépéstartás se nagyon divat mifelénk, ez is ide tartozik.)
Röviden: licencpárti vagyok.
Az edző értelemszerűen emberekkel foglalkozik, irányítja, neveli, képezi őket, ezért aztán nem mindegy, mi van a fejében. Egyáltalán nem árt, ha jó iskolái vannak, diplomát szerez. Sőt. Én ezt is kötelezővé tenném mindenkinek a labdarúgás világában.
Magyarán: diplomapárti vagyok.
Azt viszont egyértelműen elutasítom, hogy a licencet és a diplomát kijátsszák egymás ellen, hogy az ellentétes oldalon állók a lényeget (az edző legyen fölkészült) sutba vágva arra törekedjenek, hogy lehetetlenné tegyék a másik felet. Inkább magukat győznék le a nagyhangúak, többet használnának vele.
Megjegyzem, a futballnak is. Mert még mindig ott tartunk, hogy sehol sem vagyunk. Közeli a példa: a Ferencváros úgy esett ki az UEFA-kupából, hogy két meccsen egyetlenegy gólt sem rúgott a VfB Stuttgartnak, mégis bosszús, sértett mindenki a csapat körül, úgy érzi, érdemtelen volt a búcsú. Könyörgök, gól, gólok híján hogyan lehet egyáltalán szó méltánytalanságról, amikor a kupameccsek lényege, hogy az a csapat nyer, amelyik több gólt lő, mint a másik. Meg persze megint jöttek a „biztató jelek”. Most éppen azért, mert mindenki láthatta, hogy (idézem): „alakul, formálódik a csapat.” Alakul? Formálódik? Novemberben? A szezon kezdete után hónapokkal már játszani kell(ene), az építkezésre ott a felkészülés ideje, kifejezetten arra való.
De nem nálunk, ahol helyi szokásként rögzíthetjük, hogy rendre a duma viszi a prímet, s nem a tettek, ám ez esetben még inkább indokolt, hogy a futballedzők igyekezzenek szert tenni mindenféle tudományra, szerezzenek meg minden papírt, ami csak az útjukba akad, legyen az licenc, diploma vagy akármi más.
Fölkészülten a mellébeszélés is könnyebben megy.