Pillanatnyilag az idei szezon meglepetéscsapata a Liss-Hódmezővásárhely női kézilabda-együttese, amely megverte a bajnokaspiráns győri gárdát, és szoros eredményt ért el a legjobbak ellen. Így jelenleg a tabella ötödik helyén áll, és a vezetőség azt szeretné, ha ezt a pozíciót megőrizné, jövőre pedig kijutna a nemzetközi porondra, az EHF-kupába.
Érthető, hogy mostanság népünnepélybe torkolltak a mérkőzések Hódmezővásárhelyen, és a téli pihenő előtt úgy búcsúztak el a lányok közönségüktől: a folytatás még jobb lesz. Büszkék is a drukkerek az NB I-es csapatra, amely 2001-ben jutott fel az élvonalba, és meglepetésnek számít sikersorozata. Ma már nemcsak az a cél, hogy megmérettesse magát a Vásárhely a nemzetközi porondon, hanem a vezetők arra is gondolnak, két éven belül a hazai bajnokságban dobogón zárhat az együttes.
Vannak, akik a vásárhelyi csapatot egyenesen a Hypo Niederösterreich magyar „hasonmásának” tartják, és az egyesület elnöke, Pintér József, valamint a Hypo menedzsere, Gunnar Prokop között azonosságot keresnek. Pintér úr egy Vas megyei gyár társtulajdonosa, akinek legfőbb hobbija a kézilabda. Ezért határozta el 2000 tavaszán, hogy az akkor NB I B-s Hódmezővásárhelyből élcsapatot csinál.
Hogy miért éppen az alföldi városra esett a Vas megyei vállalkozó választása, annak egyszerű a magyarázata: felesége vásárhelyi születésű. Két esztendeje megtekintette a csapat egyik meccsét, majd felkereste a néhai polgármestert, Rapcsák Andrást, aki segítséget nyújtott, és nagy kedvvel fogadta a messziről érkezett üzletember ötletét. Pintér úr pedig hozta a befektetőket, főleg Nógrád, Pest, Bács-Kiskun megyéből és a fővárosból, végül elvállalta az egyesület elnöki tisztét is. Természetesen társadalmi munkában látja el feladatát. A különös sikertörténet legsajátosabb vonása, hogy csak a technikai vezető helybeli, mindenki – a játékosokat is beleértve – máshonnan jött. Az elnök nem árulja el, hogy eddig mennyi pénzt fordítottak a csapatépítésre, és tiltakozik azon minősítés ellen is, hogy ő lenne a magyar Prokop. Csak annyiban hasonlítja magát a bécsi menedzserhez, hogy ő is szupercsapatot szeretne összehozni, de nem egyik napról a másikra, hanem fokozatosan. Első lépésként az idén nyolc játékost vásároltak. Az új szerzemények a Dunaferrből, Debrecenből, a Vasastól és Németországból jöttek. Bár az elnök szavaiból azt is ki lehet venni, akár külföldi sztárokat is tudnának szerződtetni, de fontosabbnak tartják, hogy a kézilabda gyökeret ereszszen a városban. Ezt úgy szeretnék elérni, hogy rövid időn belül saját nevelésű kézilabdázókkal töltik fel a keretet. Ehhez elengedhetetlen az utánpótlásképzés színvonalának emelése. Ugyanakkor Pintér József nem hallgatja el, pillanatnyilag ez a legrosszabb befektetés, mert a sporttörvény hiányossága miatt a nevelőegyesületek ráfizetnek, soha nem kapják vissza a befektetett munka ellenértékét.
Donald Trump és Benjamin Netanjahu munkavacsora keretében tárgyal
