Ronaldo a legesélyesebb

A német Oliver Kahn, a brazil Ronaldo, valamint a francia Zinedine Zidane hármasból választják ki az idén Az év labdarúgóját, a három világsztár kapta ugyanis a legtöbb szavazatot a megkérdezett 140 szövetségi kapitánytól. A világelső kilétére december 17-én, Madridban derül fény. Tavaly ugyanezen szavazáson a portugál Luis Figo végzett az élen, az angol David Beckham és a spanyol Raúl előtt.

Szabó Tamás
2002. 11. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

- Labdarúgás -

Érdekes már maga a jelölés is, hiszen a nyári világbajnokságon a németekkel ezüstérmes Oliver Kahn az első kapus a jelöltek között a trófea 1991-es megalapítása óta. Persze a németek játékosa a lehető legteljesebb mértékben rászolgált az elismerésre, hiszen immár évek óta kimagasló teljesítményt nyújt klubjában, a Bayern Münchenben, valamint a válogatottban egyaránt. Idén tavasszal a Bajnokok Ligájában vitézkedő bajorok sokat köszönhettek neki, nem rajta múlott, hogy a csapat már a negyeddöntőben elhullott a későbbi győztes Real Madriddal szemben. Kahn a júniusi ázsiai világbajnokságon is parádézott. Szükség is volt rá, hiszen egy meglehetősen szürke német válogatott csapatkapitányaként számított a szolgálataira Rudi Völler szövetségi kapitány. Oli tette is a dolgát, a hátán vitte el a csapatot, a döntőig lejátszott hat mérkőzésen csupán egyszer kapott gólt. A fináléban aztán Ronaldo kétszer mattolta. Kahn meglehetősen elkeseredett, szinte vigasztalhatatlan volt az elbukott finálé után, ám aztán természetesen újra munkába állt. A Bayernnel eddig felemásra sikeredett a szezonja, odahaza remekelt a csapat, az élen áll a Bundesligában, míg a Bajnokok Ligájából kiesett. Ráadásul a kapus combsérülést szenvedett, majd Ottmar Hitfeld edző tízezer euróra büntette, mert inkább golfozott és diszkózott, ahelyett, hogy a sérült lábát pihentette volna.
A kiválasztottak közül a szakemberek a brazil Ronaldót tartják a legesélyesebbnek a díj elnyerésére, noha a csatár ebben az évben csupán egy hónapig játszott olyan szinten, ahogy az tőle elvárható lenne. Tegyük hozzá, a legjobbkor. A több műtéten átesett támadó tavasszal visszakerült az Internazionale kezdőcsapatába, ám a milanói együttes szemernyit sem erősödött vele, bizonyság rá az is, hogy a bajnoki cím a Juventus zsebébe került. A világbajnokság előtt többen szkeptikusan szóltak róla, de aztán Ronaldo remekelt, hét meccsen nyolc gólt szerzett (ebből kettőt a döntőben), gólkirály lett, és ötödik vb-aranyérméhez segítette hozzá Brazíliát. Nyáron meglepő nyilatkozatot tett, elmondta, hogy nem érzi magát jól az Internél, ha tehetné, továbbállna. Onnan kívánkozott el, ahol éveket vártak rá a sérülése idején… Hosszas huzavona után, az átigazolási időszak utolsó napján a Real Madridhoz került, ahol már játszik, de egyelőre semmi rendkívülit nem produkál. Alfredo Di Stefano, a klub nagy öregje szerint Ronaldónak le kellene fogynia, mert túlsúlyos, a csatár pedig hetek óta hitegeti a nyűgösködő madridi publikumot, miszerint legyenek türelemmel, hamarosan formába lendül, és akkor senki sem állítja meg.
A harmadik jelölt a francia Zinedine Zidane az idén már azért díjat érdemelne, amit a glasgow-i Bajnokok Ligája döntőben produkált. A középpályás 1-1-es állásnál, a Leverkusen ellen, 16 méterről félfordulattal, kapásból csodagólt szerzett, és ezzel a centenáriumi évét ünneplő Real Madrid megnyerte a sorozatot. A világbajnokságon ugyan alaposan lebőgött a címvédő francia válogatottal, hiszen már a csoportmeccseket sem élte túl a csapat – Zidane mentsége, hogy sérülten utazott el Ázsiába, és a hiányát nem tudta elviselni a gárda. Nyáron a Reallal elhódították az európai Szuperkupát, a BL-ben bejutottak a második körbe. Jelenleg megint sérüléssel bajlódik Zidane, Vicente Del Bosque edző az utóbbi hetekben nem számíthatott rá.
Az eddigi győztesek: 1991: Lothar Matthaus (német), 1992: Marco van Basten (holland), 1993: Roberto Baggio (olasz), 1994: Romario (brazil), 1995: Weah (libériai), 1996: Ronaldo (brazil), 1997: Ronaldo, 1998: Zidane, 1999: Rivaldo, 2000: Zidane, 2001: Figo.

ÖTVEN JELÖLT. Nyilvánosságra hozták azt a névsort is, amelynek tagjai a francia labdarúgó-szaklap a France Football Aranylabda-szavazásán esélyesek a győzelemre. Tavaly az angol Michael Owen volt a legjobb, az idén itt is december 17-én hirdetik ki a győztest.
Az ötvenes lista. Brazilok: Sonny Anderson (Lyon), Cafú (AS Roma), Edmilson (Lyon), Rivaldo (AC Milan), Roberto Carlos (Real Madrid), Ronaldinho (Paris Saint-Germain), Ronaldo (Real Madrid), Lucio (Bayer Leverkusen). Franciák: Cissé (Auxerre), Henry (Arsenal), Makelele (Real Madrid), Trezeguet (Juventus), Vieira (Arsenal), Wiltord (Arsenal), Zidane (Real Madrid). Olaszok: Del Piero (Juventus), F. Inzaghi (AC Milan), Maldini (AC Milan), Totti (AS Roma), Vieri (Internazionale). Spanyolok: Baraja (FC Valencia), Casillas (Real Madrid), Luis Enrique (FC Barcelona), Raúl (Real Madrid), Valerón (Deportivo La Coruna). Hollandok: Kluivert (FC Barcelona), Makaay (Deportivo La Coruna), Van Hooijdonk (Feyenoord), Van Nistelrooy (Manchester United). Németek: Ballack (Bayern München), Kahn (Bayern München), Klose (Kaiserslautern), Schneider (Bayer Leverkusen). Angolok: Beckham (Manchester United), Rio Ferdinand (Manchester United), Owen (FC Liverpool). Törökök: Bastürk (Bayer Leverkusen), Hasan Sas (Galatasaray). Argentinok: Aimar (FC Valencia), Saviola (FC Barcelona). Szenegáliak: Diop (Lens), Diouf (FC Liverpool). Portugálok: Figo (Real Madrid), Pauleta (Bordeaux), valamint Ryan Giggs (Manchester United, walesi), Inamoto (Fulham, japán), Rosicky (Dortmund, cseh), Szeol (Anderlecht, koreai), Tomasson (Milan, dán), Wilmots (Schalke, belga).

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.