A csatornákban elfolynak a milliók

A pénz állandó téma a sportéletben is, az utóbbi hetekben a szakemberek a szokásosnál is többet foglalkoztak az anyagiakkal. Ennek az lehet az oka, hogy miközben a sportvezetés az állami támogatás emelkedésével dicsekszik, a szövetségek és az egyesületek – ritka kivételtől eltekintve – ezt nem érzékelik, sőt pénzügyi helyzetük tovább romlott. Az anyagi csőd már nem csupán a túlköltekező labdarúgóklubokat fenyegeti, sikeres olimpiai sportágak szakosztályai is elszegényedtek.

Minden sportvezető egyetért azzal, hogy nincs olyan magas állami támogatás, amely a magyar sport személyi és tárgyi feltételeinek biztosítására elegendő lenne. Sokan úgy vélik azonban, hogy a jelenlegi 13,5 milliárd forintos állami támogatást sokkal hatékonyabban is el lehetne osztani. Kovács Tamás az előző fél évtizedben a sportélet minden területén tevékenykedett. Válogatott vívó volt, majd egyesületi edző, szövetségi kapitány, technikai igazgató lett, jelenleg pedig a Magyar Vívószövetség főtitkára.
A tapasztalt sportvezető szerint a sporttörvény 2001. évi módosításának számos pozitív hatása volt ugyan, de az utóbbi másfél évben kiderült, a magyar sport legnagyobb gondjait nem oldotta meg. A szakmai irányítás és a sportfinanszírozás ugyanis többcsatornás lett, amely így kiszámíthatatlan és áttekinthetetlen. Ezért a szövetségek és az egyesületek nem tudnak előre tervezni, s emiatt az utánpótlás-nevelés és a fejlesztés háttérbe szorult.
– A jelenlegi rendszer legnagyobb hibája – magyarázta Kovács Tamás –, hogy például mi, vívók kaphatunk állami támogatást a Magyar Olimpiai Bizottságtól (MOB), a Nemzeti Sportszövetségtől (NSSZ) és a minisztériumtól is. Megítélésem szerint a sportfinanszírozást egycsatornássá kellene tenni. A magyar sport olimpiai szereplése kiemelt jelentőségű feladat, ezért a legcélszerűbb az lenne, ha az olimpiai sportágak a MOB-on keresztül kapnák meg a szakmai irányítást és az anyagi támogatást.
Kovács Tamás terve szerint a Nemzeti Sportszövetséghez a nem olimpiai sportágak, a fogyatékosok sportja, a szabadidősport, az egyetemi és diáksport tartozna. Az irányítás viszont háromcsatornás lenne, de a feladatok nem ütközhetnének. Arra nincs szükség, hogy például a Nemzeti Sportszövetség azt az edzőképzést kezdeményezi, amelyet az olimpiai sportágak szövetségei már régóta szerveznek.
Kovács Tamás úgy látja, a jelenlegi rendszerben a legnehezebb helyzetben az egyesületek vannak, amelyek támogatását hosszú távon meg kellene oldani. Az önkormányzatoknak hiába feladatuk a helyi sportegyesületek támogatása, ha erre nincs vagy kevés az anyagi lehetőségük. Pedig a szabadidősport fejlesztésére is a leghatékonyabb megoldás az egyesületek segítése, mert a klubokban a fiatalok nem kampányszerűen, hanem rendszeresen, folyamatosan sportolhatnak.
A MOB és az NSSZ mellett működne a Nemzeti Utánpótlás-intézet, amely kidolgozná és működtetné az utánpótlásprogramokat. Feleslegesen sok pénz megy el az országos szövetségek fenntartására, például a Diáksportszövetség kiírja a diákolimpiákat, amelyeket aztán a sportági szövetségek megrendeznek a zömében egyesületekben felkészült fiataloknak.
A magyar sport létét és a nemzet egészségét veszélyezteti az az újabb elképzelés, hogy az általános iskolákban csökkentik a testnevelési órák számát. A főtitkár szerint a mindennapos testnevelés 2003-ban már alapvető elvárás. Sajnálatos az is, hogy egyre kevesebb középfokú tanintézetben működik szervezett sporttevékenység. A felsőfokú intézetek zömében pedig megszűnt a testnevelési tanszék és a kötelező testnevelés, ami azt jelenti, hogy hazánkban az egyetemi sport szinte a nullával egyenlő.
A főtitkár helyzetelemzéséből kiderült, hogy a magyar sportban nem csak a pénztelenség az állandó téma.