Adatvédelem

Malonyai Péter
2003. 03. 01. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Most, hogy már egy hét sincs a futballbajnokság rajtjáig, amikor a játék láttán értelmét veszti a mondvacsinált ügyek, a szép jövővel kecsegtető ígérgetések korszaka, érthető, hogy a futball körül szorgoskodók még egy jó nagyot kiáltanak.
Valahogy csak föl kell magukra hívni a figyelmet.
Nagy testvéres, való világos korunkban magától értetődik, hogy minél bornírtabb az üvöltés témája, annál nagyobb az esély a sikerre, szóval ideje megszoknunk a hülyeséget. Legföljebb akkor akadhatunk fönn, ha komoly, tiszteletre méltó intézmény adja a nevét egy-egy hamvába holt ötlethez.
Mint most a Magyar Labdarúgóliga.
A mi kis focinkat következetesen (értsd: a tények, a lehetőségek figyelembevétele nélkül) üzleti útra terelgető hivatal azt találta ki, hogy a rendzavarással kecsegtető bajnoki meccsek vendégszurkolóknak szánt jegyeit fölvásárolja, s csak az vehet belőlük, aki nevét, címét, teljes nacionáléját elővezeti a vásárláskor, mi több, jogi nyilatkozatot tesz arról, hogy illendően viselkedik majd a lelátón.
A grandiózus békemegoldás első állomása a jövő heti Fradi–Újpest lesz, a rendszerint világháborús előkészületekkel sújtott derbire máris félre tettek 450 (azaz négyszázötven) belépőt.
A megoldás természetesen sért mindenfajta, a témában létező hatályos jogszabályt, engedelmükkel most nem sorolnám föl őket tételesen. Legyen elegendő annyi, hogy a döntés diszkriminatív. Hiába bevett szokás ősidők óta, hogy a jegyet árulják, az érdeklődő meg megveszi, a magyar futball korszerűsítése jegyében ezt a hagyományt elfelejthetjük. Azt a szintén létező gyakorlatot is, hogy a hatóság(ok) akkor látnak neki az igazoltatásnak, amikor valakiről föltehető, hogy vétett a kötelező normák ellen, s nem megfordítva, mint itt: a potenciális rendzavaró előre följelenti magát (név, cím, satöbbi), megspékelve azzal, hogy nemcsak randalírozásért ítélhető el (büntetőjog), hanem szerződésszegésért is (polgári per). Ha ügyesek a hatóságok, egy-egy esetben nem csupán jó néhány esztendei börtönt, hanem ráadásképpen még jókora vagyoni hátrányt is kioszthatnak.
Megjegyzem, törvény- és rendtisztelő állampolgárként meglehetősen régóta figyelem őszinte ámulattal, hogy mennyire nem tudnak mit kezdeni az arra illetékesek a futballbotrányokkal. Legjobb tudomásom szerint létezik arra fölkent szervezet, hogy nyugalom legyen a településeken. Függetlenül attól, hogy a különböző intézményekben szavalnak, énekelnek, színdarabot próbálnak vagy éppen labdáznak.
Arról is hallottam már, hogy egy-egy ezreket megmozgató eseménynek csak akkor van létjogosultsága, ha a rendezvény nem okoz fennakadást, nem zavarja meg az élet normális menetét. Ha úgy tetszik, az embereknek jár a béke, függetlenül attól – és most visszatérek a témámhoz –, hogy hány Fradi–Újpestet rendel esztendőnként a bajnoki kiírás.
Egyébként elgondolkoztató, hogy csupán 450 újpesti drukkerrel számol a liga, s nem 4500-zal, ne adj’ isten negyvenötezerrel (régi szép idők, Népstadion, kettős meccsek). Nyilván éppen úgy komoly tudományos elemzés előzte meg 450-et, mint az adatszolgáltatás kötelezettségét.
Ez az érdeklődés liga által rögzített, tehát hivatalosnak tekinthető adata.
És innen kezdve ne is beszéljünk a profizmusról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.